A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

A nem banki hátterű magyar brókercégek 4,6 milliárd forint adózott nyereséget termeltek 2011-ben − derül ki lapunk összesítéséből. A független hazai brókerek a tavalyi azonnali piaci részvényfogalom 58,5 százalékát adták, ha ebből arányosítunk, akkor a pesti tőzsdén tevékenykedő kereskedők mintegy 8 milliárd forintos nyereségre tehettek szert 2011-ben. Az eredmény 14,4 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban, ami − tekintettel arra, hogy a Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma eközben több mint 30 százalékkal csökkent − jónak mondható. A brókercégek, bevételeiket fenntartandó, minden bizonnyal más, külföldi piacokra igyekeztek átirányítani ügyfeleiket, s ennek köszönhetően a befektetési szolgáltatásból származó bevételeik kevesebb mint tizedével mérséklődtek.

 

A legsikeresebb brókercég a legnagyobb azonnali piaci részvényforgalmat bonyolító Erste Befektetési Zrt. lett. A társaság adózott eredménye ugyan az egy évvel korábbihoz képest majd' egymilliárd forinttal csökkent, ám a 2,7 milliárdos adózott profitja így is a szektor becsült nyereségének harmadát jelenti. Az osztrák hátterű cégből a nyereséget az utolsó fillérig kivették, sőt még az eredménytartalékhoz is hozzányúltak, hogy 3 milliárdra sikerüljön feltornászni az osztalékot. A részvényforgalmi listán az Erstét egyre jobban szorongató Concorde lett a második legnyereségesebb cég − igaz, a tulajdonosoknak itt is a tavalyinál kisebb nyereséggel (902 millió) és kisebb osztalékkal (706 millió) kell beérniük. A tíz legnagyobb forgalmú brókercég közül még három szerepelt összeállításunkban (KBC, Buda-Cash, Equilor), a két külföldi kereskedő (Wood, Ipopema) és a három bank (Raiffeisen, Unicredit, ING) befektetési szolgáltatási tevékenységének eredményéről nincsenek hozzáférhető adatok.

néhány Brókercég 2011-es eredménye (millió forint)
BefektetésiÜzemiAdózottOsztalék
szolgáltatáseredményeredmény
bevételei
Erste Befektetési Zrt.12 0771 4892 7913 000
Concorde Értékpapír Zrt.3 756647902706
Quaestor Értékpapír Zrt.3 5757530
Buda-Cash Brókerház Zrt.3 3481 200711650
Equilor Zrt.2 38313716842
Hungária Értékpapír Zrt.47739480
Solar Capital Zrt.18014100
Random Capital Zrt.117-3520
KBC Securitiesn. a.504444
Összesen25 9133 6164 6794 442

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!