A jogi környezet radikálisan átalakult, a civil törvény hatályba lépett, felállt a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) rendszere, és az első támogatásokat már ki is utalták - összegzett a helyettes államtitkár. A civil szervezetek támogatási szerkezete jelentős egyszerűsítésen esett át. Ezt a civil törvény hatályba lépése tette lehetővé, amely a korábbi, a civileket érintő különböző jogszabályokat váltotta fel. Megteremtették annak feltételeit, hogy a bíróságok képesek legyenek befogadni és feldolgozni a csaknem 40 ezer civil szervezet beszámolóit. A bíróságok - szoros együttműködésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságával - jól vették ezt az akadályt - fogalmazott Latorcai Csaba (képünkön jobbra).

Átszabták a rendszert

Január elsejétől fel kellett állítani egy új támogatási mechanizmust, a NEA-t. Meg kellett alkotni a részletszabályokat, megválasztani a döntéshozókat, ehhez a kormányhivatalok bevonásával komoly informatikai fejlesztésre volt szükség. A legtöbb visszajelzés azzal kapcsolatban érkezett, hogy szeptemberre születtek meg a NEA első döntései, hiszen a civilek szerettek volna hamarabb szerződéshez és pénzforráshoz jutni. A helyettes államtitkár szerint jövőre ez már nem jelenthet akadályt, hiszen az idén már novemberben kiírták a jövő évi működési támogatási pályázatokat, így előreláthatólag március végére döntés születhet, április-májusban pedig a támogatások eljutnak a szervezetekhez.

Kitért arra, az átalakítás célja volt az is, hogy kiszűrjék a fantom civil szervezeteket, úgy, hogy ez ne jelentsen többletterhet a működő szervezetek számára. Ezt a kettős célt jól teljesítették, hiszen nyár végéig 1500 szervezettel szemben indult el a megszüntetési eljárás. A bíróságok folyamatosan dolgozzák fel a beszámolókat, így a helyettes államtitkár reményei szerint két év alatt sikerül a fantomszervezeteket végleg felszámolni.

Elmondta: egyszerűsödött a pályázatok összeállítása, a csatolandó mellékletek köre és jelentős egyszerűsítésen ment keresztül az alkalmazandó elektronikus felület is. 2013-ban további egyszerűsítések várhatók.

Jövőre is 45 milliárdot osztanak szét

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: jövőre sem csökken a civilek állami támogatása. Ebben az évben 45 milliárd forintnyi forrás állt rendelkezésre az állami büdzsében támogatási lehetőségként, és ez az összeg lesz megpályázható jövőre is. Latorcai Csaba kitért a határon túli magyar szervezetekkel való együttműködésre, amely álláspontja szerint közösségszervezési, illetve gazdasági szempontból is komoly lehetőségeket hordoz magában. Ezt az együttműködést közvetlenül a NEA nemzeti összetartozás kollégiuma támogatja.

Jövőre szétválasztják a működési célú támogatásokat és az adományok normatív kiegészítését. Január közepén hirdetik meg a pályázatot azok számára, akik adományt gyűjtöttek és állami kiegészítést igényelnek a NEA-tól. Kiegészítő támogatásként 10 ezer és 250 ezer forint közötti összeget lehet kérni, ez a tervek szerint március elején-közepén már ott lesz a szervezeteknél. A kormány célja, hogy a civil szervezeteket adománygyűjtésre ösztönözzék. Kiegészítő támogatásra - a civiltörvény alapján - a NEA forrásainak 5 százalékát kell biztosítani, ez jelenleg 170 millió forint.

Január végén, február elején jönnek a pályázatok

A jövő évi program- és projekttámogatási pályázatokat január végén, február elején szeretnék meghirdetni, hogy június elejéig döntés születhessen. A szervezetek ugyanis programjaik nagy részét nyáron valósítják meg - tette hozzá Latorcai Csaba.

A helyettes államtitkár a jövő évi tervek közül kiemelte az ellenőrzési rendszer tervezett átalakítását. Fontos, hogy ne csak a pénzügyi elszámolást, hanem a tartalmat is vizsgálják, különös tekintettel egyes programok társadalmi hasznosulására. A cél, hogy a támogatás mértéke társadalmilag meghatványozódjon, ezért egy monitoringrendszer felállítását is tervezik - mondta.

Latorcai Csaba kiemelte az önkéntesség és a helyi szintű közszolgáltatások vállalásának jelentőségét a civil szervezetek tevékenységében. Ezeket a folyamatokat erősíteni kívánják a jövőben - tette hozzá a politikus.

Új információs rendszert fejlesztenek

Beszámolt a jövő év elején induló új civil információs rendszerről is. Jelenleg egy elektronikus fejlesztési folyamat zajlik. Január elején indul egy olyan honlap, amelyen folyamatosan nyílnak meg az újabb felületek, és ott a civilekre vonatkozó minden információ elérhető lesz. A fejlesztés részeként - ami a tervek szerint március végére fejeződik be - ezt egy interaktív kommunikációs felületté szeretnék átalakítani, amely egyfajta belső fórumként is működne.

Az államtitkárság az új polgári törvénykönyv jövő februárra tervezett parlamenti elfogadása után társadalmi konzultációba kezd a civil törvény tapasztalatairól. Ez elektronikus egyeztetés lesz, minden civil szervezet észrevételeit várják majd. A tervek szerint májusban végigjárják a megyéket, hogy találkozzanak a civil szervezetek képviselőivel.