BUX
37575

Ennyi pénzt vallott be Lázár és Szijjártó

A kormány több tagjának is nőttek a megtakarításai legutóbbi vagyonnyilatkozatuk óta, kivétel ez alól a Miniszterelnökség vezetője, Lázár János és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, nekik kevesebb a félretett pénzük. Előbbi több új mezőgazdasági területen szerzett haszonélvezeti jogot, ugyanakkor tartozásai is nőttek. A parlamenti honlapon vasárnapra virradó éjjel közzétett bevallásokból az is kiderül, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tavaly ajándékba kapott egy 120 ezer forint értékű festményt.

MTI, 2015. február 1. vasárnap, 10:01

A miniszterek többsége legutóbb tavaly, az év közepén, az új parlament megalakulása után nyilatkozott vagyonáról, most a tavaly december 31-i állapotot ismertették.A legfrissebb bevallások szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ingatlanvagyona nem változott, továbbra is két II. kerületi ingatlan felét, valamint egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát birtokolja, értékesebb ingóságai között pedig antik bútorait említi. A politikusnak egymillió forintja van készpénzben.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ingatlanvagyona ugyanakkor több tétellel gyarapodott: amellett, hogy továbbra is felerészben tulajdonolja hódmezővásárhelyi házát, és megvan a 11 szántója, haszonélvezeti joga van még két szántó, két erdő, egy legelő, egy töltés és egy művelés alól kivett mocsár esetében.

A tavaly június 5-i keltezésű vagyonnyilatkozatához képest változás, hogy kötvényei értéke 46 millióról 34 millió forintra csökkent. Életbiztosításának összege és törzsrészvénye továbbra is ugyanannyi, 6,8 millió, illetve 6 millió forint. Készpénzt ezúttal sem tüntetett fel a politikus, ahogyan pénzintézeti számlakövetelést sem, szemben a tavalyi kétmilliós tétellel.

Az adóssága ugyanakkor jelentősen emelkedett Lázár Jánosnak: banki tartozása 32,5 millióról 45 millió forintra, magánszemélyekkel szembeni tartozása pedig 27 millióról 36 millió forintra. Földbérleti díjból, illetve díjelőlegből, valamint osztalékból származó időszakos jövedelme 6,5 millió forint volt.

A szüleinek tartozik Szijjártó

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly többször is tett vagyonnyilatkozatot, legutóbb ősszel, tárcavezetői kinevezésekor. A politikusnak hat ingatlanban van tulajdona, egy győri és két dunakeszi házban - utóbbiak közül az egyiket, egy 334 négyzetméter lakóterű, medencés házat, tavaly vette -, valamint három balatonedericsi ingatlanban.

Értékpapírjainak névértéke továbbra is 105 ezer forint, biztosítási eszközalapokban lévő megtakarítása viszont jelentősen csökkent az utóbbi hónapokban, 7,2 millióról 2,8 millió forintra. Pénzintézeti számlakövetelése is kevesebb - 2,7 millió forinttal - a tavaly szeptemberinél, most 1,2 millió forint. A miniszternek megvan emellett a szüleivel szembeni 45 millió forintos tartozása.

Festményt kapott Varga

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ingatlanvagyona - két II. kerületi ingatlan és karcagi telkek - nem változott. Államkötvénye a korábbinál 300 ezerrel több, 800 ezer forint értékű, készpénze pedig másfél millió forint van. Jelzáloghitele - 900 ezer forinttal - 7 millióra csökkent. A tárcavezető azt is feltüntette nyilatkozatában, hogy tavaly decemberben kapott egy 120 ezer forint értékű festményt.

A fejlesztési minisztériumot vezető Seszták Miklós még mindig három kisvárdai ingatlanban tulajdonos, van egy XIII. kerületi lakása, egynek pedig - szintén e kerületben - felerészben haszonélvezője.

Pénzintézeti számlakövetelése - 15 millió forinttal - 181 millióra emelkedett, egyéb pénzkövetelése viszont - 3 millióval - 6 millió forintra csökkent, és készpénze is kevesebb lett 2 millióval, összesen 20 millió forint. Magánszemélyek felé 3 millió forinttal kevesebbel, 6 millióval tartozik. A tárcavezetőnek ügyvédi tevékenységből, illetve ügyvédi irodai osztalékból tavaly összesen csaknem 25 millió forint bevétele volt.

Fazekasnak Corollája van

Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének ingatlanvagyonában nem történt változás: még mindig egy XIII. kerületi lakást és három bükkszentkereszti ingatlant szerepeltet bevallásában. Forintban lévő megtakarítása ugyanakkor 7 millióról 10 millióra nőtt, euróban lévő pénze viszont 5 ezerrel kevesebb, 51 ezer. Emellett tavaly befektetési jegyet is vásárolt.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter vagyonnyilatkozatában csak a megtakarításokban történt változás, 1,4 millió forintról 2,3 millióra nőtt ezek összege. Ezen túlmenően továbbra is Karcagon van családi háza és több szántója, Ferencvárosban pedig lakása. Megvan a miniszter Toyota Corollája is.Hende államkötvényt örökölt

Hende Csaba honvédelmi miniszter bevallásából kiderül, hogy már nincs meg neki a II. kerületi lakása, tulajdonosa lett ugyanakkor - a házastársi vagyonközösség megszüntetésével - egy velemi háznak. Emellett továbbra is megvan szombathelyi háza.

A tárcavezető tavaly 10,3 millió forint értékben örökölt államkötvényt. Bankban tartott pénze is több lett 6 millióval, összesen mintegy 20,5 millió forint.

A parlamenti képviselői mandátummal nem rendelkező két miniszternek, Pintér Sándor belügy- és Trócsányi László igazságügyi miniszternek a tavaly év közepén tett vagyonnyilatkozatuk a legfrissebb a kormányzati honlapon.

Az országgyűlési törvény szerint a képviselőknek a megbízatásukat követő harminc napon belül, majd azután minden évben január 31-ig kell vagyonnyilatkozatot tenniük.