Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt hónapokban látványosan csökkent a közintézmények lejárt tartozása: a kifizetetlen és lejárt számlák állománya áprilisban érte el a maximumát 116 milliárd forinttal, ami júliusra 75,2 milliárd forintra csökkent - vagyis sikerült 41 milliárd forinttal lefaragni a kifizetetlen számlák állományát. Az erre a célra a kormány által félretett 60 milliárd forint nagy részét tehát elköltötték, ám időközben újabb számlák "értek be". Augusztusban még volt egy nagyobb adósságrendezés: az ország majd összes közoktatási intézményét felügyelő Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) például 4,8 milliárd forintnyi számlát fizetett ki a beszállítóinak, ám még így is 7,6 milliárdra rúg az az összeg, amire hiába várnak a cégek. Ezzel a KLIK továbbra is csúcstartó.

A nagyobb kórházak konszolidációja augusztusban is folytatódott, más kórházaknál azonban ismét nőtt a lejárt tartozások állománya. Úgy tűnik, igazuk lesz azoknak a szakértőknek, akik arra figyelmeztettek, hogy a 60 milliárdos konszolidáció kifutásával újratermelődik a hiány. A kórházi adósság ugyanis már augusztusban újabb 2 milliárd forinttal emelkedett az államkincstár részletes adatai szerint. Az így már 32,6 milliárd forintra hízott összeg szigorúan a kórházak és szakrendelők adósságát takarja, viszont ha beszámítjuk az oktatással foglakozó klinikák és egészségügyi háttérintézmények adósságát is, úgy az eléri a 42 milliárd forintot.

Új szereplő az adósok között

Részben az oktatásnak köszönhetően megjelent a nemfizető állami adósok között a nemzetgazdasági tárca is. A szakképző intézetek idén kerültek át a KLIK-től az NGM-hez, ami egyből a tárca lejárt számláinak növekedéséhez is vezetett. Az NGM ezek alapján 39 milliós lejárt számlát nem fizetett ki, míg a NAV további 137 millió forinttal adós a beszállítóinak, miközben ezek az összegek a két intézmény éves költségvetéséhez képest elenyészőnek számítanak.

Ebből a szempontból a több tízezernyi ügyben milliós bírságot kiszabó kormányhivatalok sem jobbak: augusztus végén a lejárt kifizetetlen tartozásiak értéke elérte a 11,5 milliárd forintot, de a rendőrségnek szállító cégek is 2 milliárddal "kényszerhitelezték" a bűnüldözést.

Az államkincstár adatai szerint az összes lejárt tartozásból 30 nap alatti 27,7 milliárdra, 30 és 60 nap közötti 18,2 milliárdra, 60 napon túli lejáratú 29,4 milliárd forintra rúg. A tartozásállomány teljes összegéből az állammal szemben fennálló tartozás összege 9,5 milliárd, a szállítókkal-szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás állománya - amelyből 3,5 milliárd államháztartáson belüli tartozás - 66,5 milliárd forint.

Az egészségügyben van a tartozás nagy része

A tartozásállományból 42,4 milliárd forint (az összes tartozás 55,8 százaléka) az egészségügyi intézményeknél halmozódott fel, beleértve a járó- és fekvőbeteg szakellátás intézményeit, az egészségügyi ágazati háttérintézményeket, valamint a klinikai központtal rendelkező felsőoktatási intézményeket.