EUR
314.89
USD
298.38
BUX
30588.38 -0.13%
OTP
8099 -0.75%

Érik a változás a KIiknél

A köznevelési kerekasztal következő, két hét múlva esedékes ülésén már döntés születhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szervezeti, szerkezeti átalakításáról - mondta Palkovics László oktatási államtitkár kedd este egy háttérbeszélgetésen.
MTI, 2016. február 23. kedd, 23:25

Az oktatási államtitkár elmondta: a keddi kerekasztalon vitát váltott ki Hanesz Józsefnek, a Klik elnökének javaslata, aki 20 (19 megyei és egy fővárosi) tankerület kialakítását vetette fel a jelenlegi 198-al szemben.

Palkovics László szerint a tárcának még nincs kiérlelt álláspontja, ugyanakkor egy olyan modell jó lehet például, amelyikben elválik egymástól a szakmai és a gazdasági irányítás.

Elmondta: július 1-jétől át kell alakítani a Klik struktúráját, úgy, hogy a központ működőképességét fenn kell tartani. A központ vezetéséről még nem döntöttek, de a véleményét fenntartotta arról, hogy menedzserhiba történt az irányításnál. Hozzátette, hogy a béreknél vagy a pótlékoknál nincs elmaradás, egyes tavalyi programoknál vannak finanszírozási gondok, illetve közüzemi tartozásokkal kell számolni.

Reakció a kritikákra

Az államtitkár a Klik lassúságát a közbeszerzések lassúságával magyarázta, a beszerzési folyamatokat ezért mindenképpen gyorsítani kell. Példaként hozta fel, hogy a krétát egy központi raktárból lehetne biztosítani az iskoláknak. Palkovics László az elhangzott javaslatokat összegezve kitért arra is, hogy felmerült: az iskolaigazgatók feladata lehetne a jövőben a dologi működés megtervezése, erről havi jelentés készítése, s arról is szó volt az ülésen, hogy az iskolaigazgatókat érdekeltté tegyék a források hatékony felhasználásában.

Az államtitkár a minősítési rendszert jól átgondoltnak tartja, de problémának nevezte, hogy csak "szakaszosan néz rá" a pedagógusokra, s azt is, hogy a továbbképzés nem kapcsolódik a minősítéshez.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2016.02.24 01:45

Igen, de abban a központi raktárban is csak egy kréta van. Ez a gond.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .