BUX
40000

Érkezik az újabb óriási államosítás?

Egy állami koordináló szerv alá kerülne a 150 milliárdos közétkeztetési piac - írja a hvg.hu.

Napi.hu, 2017. január 19. csütörtök, 15:40

Januárban a kormány, a februárban kezdődő tavaszi ülésszakon pedig a parlament elé kerülhet a közétkeztetés államosításáról szóló törvényjavaslat - értesült a portál.

A közétkeztetés állami kontroll alá terelése először tavaly év elején vetődött fel. A Miniszterelnökség vezetője először egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon említette meg, hogy a szennyvíz-, az ivóvíz-, a gáz-, az áramszolgáltatás, a távfűtés és a hulladékkezelés mellett a kormány a közétkeztetés területén is új működési modellt vezetne be.

A célok között szerepel a magáncégek profitjának letörése és a színvonalegységesítés, most ugyanis az ország szegényebb régióiban az iskolákban és óvodákban "lisztfőzeléket" és virslinek épphogy nevezhető húskészítményt esznek, míg például Budán éttermi minőségű a koszt.

Visszatérő érv az államosításra az is, hogy a pártokkal ilyen-olyan módon összefonódott nagy közétkeztető cégek leosztották egymás között a piacot és vitatható közbeszerzésekkel (vagy olykor anélkül), felbonthatatlan szerződésekkel betonozzák be magukat az adott településre - írja a lap.