A magyar kormány kompromisszumos javaslatokkal állt elő az uniós támogatások elosztásának ügyében, így nem tart attól, hogy - amint arról a portfolio.hu írt - Brüsszel felfüggesztheti a teljes 2014-2020-as magyar keret kifizetését - derült ki a Világgazdaságnak nyilatkozó Csepreghy Nándor miniszterhelyettes szavaiból.

Az Európai Bizottság egyebek mellett nem érti, miért kell egyből 50 százalékos előleget adni a támogatásokból a nyertes pályázóknak. A magyar álláspont szerint a cégeknek tőkeproblémáik vannak, nem kapnak hitelt, ezért az államnak kell belépnie a finanszírozásba. Az előleget a költségvetésből finanszírozzák, így ez nem Brüsszel problémája.

Ugyanakkor a kormány a visszaélések megakadályozása céljából kész szigorítani a feltételeken. Jelenleg legfeljebb az adószámát  veszítheti el az a vállalkozás, amely nem képes visszafizetni az előleget.

Komoly engedményt tehet viszont a kormány abban, hogy csökkenti a kiemelt projektek arányát. Ezek azok az esetek, amikor a kormány dönt a projektekről, illetve azok kedvezményezettjeiről.

Ugyanakkor a nemrég "államosított" projektértékelést nem kívánják ismét kiszervezni a központi szférából, mert a budapesti vezetés úgy látja, hogy az állami alkalmazottak bevonásával lehet megakadályozni az uniós pénzek elosztása és felhasználása körüli korrupciót.