Erre készül a Tesco Magyarországon - megszólalt a multi

A Tesco marad Magyarországon - közölte a társaság.
Csernátony Csaba, 2016. augusztus 19. péntek, 13:23

Határozottan cáfolta a kivonulásról szóló hírt a magyar Tesco - írja a Mindenár.hu élelmiszerár-összehasonlító oldal.

"A Tesco nem tervezi a budaörsi központi iroda megszüntetését, bezárását" - közölte a Tesco. A cég válaszában arra is utalt, hogy Dave Lewis, a Tesco-csoport vezérigazgatója júniusban ismételten megerősítette, hogy a Tesco elkötelezett a közép-európai, ezen belül a magyar vállalat jövőbeni fejlesztése mellett. A vállalat azt is közölte, hogy az elmúlt időszakban többször hangsúlyozták, a Tesco-csoport átalakítását célzó portfólió-átvizsgálás befejeződött. Ez pedig azt jelenti, hogy ennek eredményeként nem került a tervekbe a magyarországi távozás.

A Tescót azt követően kereste meg a portál, hogy Magyar Idők napilap pénteki számában írt a boltlánc esetleges távozásáról. Az újság cikke arra alapozta állítását, hogy a budaörsi központot egy éven belül megszüntetik. A lap értesülései szerint egyre többen távoznak a vezetésből, akiknek a helyére nem vesznek fel új alkalmazottakat, a távozó vezetők helyére a csehországi központból pótolják a menedzsereket. Eközben több áruházban kezdődtek karcsúsító lépések, ami a lap szerint arra utal, hogy eladásra készítik fel az áruházláncot.

A társaság Mindenár.hu-nak adott válaszából azonban az derül ki, hogy bár vannak átalakítások a cégcsoport kelet-közép-európai cégeinél, de a magyar leányvállalat esetleges távozása nincs napirenden.


HOZZÁSZÓLÁSOK