Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Balog Zoltán a kormány társadalompolitikai céljai megvalósítása egyik legfontosabb eszközének az unió forrásait nevezte, és azt mondta, a fejlesztések a társadalmi felzárkózás, a szociális, köznevelési és felsőoktatási, valamint egészségügyi területeket érintik majd. A stratégia célja az esélynövelés, a családok teherbíró képességének az erősítése, valamint a társadalmi szolidaritás, közösségépítés - közölte a miniszter.

A sajtótájékoztatón ismertetett adatok szerint a munkaalapú társadalom megteremtésével kapcsolatos feladatokra, például hátrányos helyzetű csoportok képzésen keresztüli munkához juttatására 90 milliárd forint jut majd.

A középosztály megerősítésére, például a család szerepének megerősítésére, a "korai iskolaelhagyás csökkentésére", a minőségi oktatáshoz való hozzájutás segítésére 565 milliárd forintot költenek.

A területi egyenlőtlenségek csökkentésére, a gyermekeket sújtó nélkülözés felszámolására, roma felzárkózásra, az "elmaradottságot konzerváló folyamatok megtörésére" pedig 250 milliárd forint jut 2020-ig. Ismertették a program forráskeretének társadalmi csoportokat érintő bontását is; eszerint a "felső tízezerre" egyáltalán nem költenek, a középosztályra 270 milliárd forint jut, az alsó középosztályra 540 milliárd, míg a tartósan rászorulókra mintegy 95 milliárd.

Sokakkal egyeztettek

Köpeczi-Bócz Tamás, az uniós fejlesztések koordinációjáért és stratégiákért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy az operatív programot két-három év alatt készítették el, ennek során kétszer vitték társadalmi vitára, kétszáznál több szervezettel egyeztettek és 500 észrevételt kaptak.

Arról beszélt, mivel a programban érintett szakterületeken jellemzően állami feladatellátás történik, a 905,8 milliárd forint 60-70 százalékban az állami intézményeken belüli feladatellátás hatékonyságát fogja szolgálni, részben pedig közvetlenül az állampolgároknak nyújtott szolgáltatásokat fogja javítani.

A sajtótájékoztatón kivetített tájékoztatás szerint az elfogadott operatív program társadalompolitikai céljai közé tartozik, hogy az oktatáson keresztül növelje a fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedésének és ezzel társadalmi előrejutásának esélyeit, megerősítse a családokat és ezen keresztül hozzájáruljon a gyermekvállaláshoz, az alsó középosztály felzárkózási és a középosztályon belüli tartós megkapaszkodási esélyeit növelje, valamint a rászorulók társadalmi helyzetét megszilárdítsa, majd javítsa.