Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Fele-fele részben a földalap saját tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó, illetve a vagyonkezelésbe − jellemzően nemzeti parkoknak − kiadott területekből áll össze a nemrégiben meghirdetett Földet a Gazdáknak Programban érintett 200 ezer hektár földterület, a bérleti pályázatokat a földalap bonyolítja majd le − mondta a Napi Gazdaságnak Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnöke. Az utóbbi körbe tartozó földeknél a pályázóknak azt is vállalniuk kell majd, hogy betartják a természetvédelmi előírásokat. Az NFA a tervek szerint év végéig elbírálja és meg is köti a 20 évre szóló szerződéseket.

A meghirdetni tervezett területek bérleti joga 2017. március 31-ig − mintegy 20 ezer hektáré idén ősszel − jár le, Sebestyén szerint azért e kontraktusokat hirdették újra, mert jellemzően a gazdálkodók is középtávra terveznek. Az év végéig lezajló elbírálás azonban nem jár azonnali birtokba adással, a bérlő az adott szerződés lejárta után kezdheti meg a gazdálkodást. A jelenlegi bérlőnek így akár több éve is lehet arra, hogy átalakítsa állami földre alapozott működését, finanszírozási hátterét, utóbbiak pedig felkészülési időt kapnak a szerződésekben vállalt állattartási, gazdálkodási kötelezettségek teljesítésére.

Az NFA saját joggyakorlása alá tartozó 100 ezer hektárba beleszámítanak majd a korábbi bérleti pályázatokon meghirdetett 65 ezer hektárból még el nem bírált területek, illetve a jelenleg megbízási szerződéssel hasznosítottak is. Az újonnan meghirdetendő területeknél a földalap nagyobb birtoktestek kialakítására törekszik majd annak érdekében, hogy teljesíthesse a kormány elvárását a kis- és közép-, illetve nagybirtokok 80−20 százalékos arányával. A jelenlegi, átlagosan 16 hektár méret felől ezért a 30−50 hektár felé mozdulnak majd el, ami az újonnan bevont földeknél egyszerűbb is lesz, mivel ezek már nem életjáradékos felajánlásokból összerakott táblák, hanem eleve nagyobb méretűre kialakított egykori állami földek.

A pályázóknak mérlegelniük kell annak kockázatát, hogy az új uniós Közös Agrárpolitika támogatási rendszerének eddig ismertté vált részletei szerint azok kaphatnak majd támogatást, akik 2011-ben regisztrált termelők voltak, saját jogon pedig annyi támogatási jogosultságot szerezhetnek, amekkora földhasználattal az új rendszer indulásakor rendelkeznek. A 2017-ben birtokba kerülőknek így várhatóan meg kell majd vásárolniuk a vagyoni értékű jogként forgalomképes támogatási jogosultságokat ahhoz, hogy az új területek utáni támogatásokat lehívhassák.

Kép: Napi Gazdaság, Földi D. Attila