A Napi Gazdaság csütörtöki cikke

Idestova nyolc éve jött létre az a cég, amely az egykori Rác fürdő újjáépítésére alakult. Bár a hosszan tartó régészeti feltárást és építkezést követően tavaly ősszel már a használatbavételi engedély is meglett, a hotel-fürdő komplexum üresen kong. A budai Tabánban levő ötcsillagos szállóegyüttes ügyében ugyanis nyolc hónap alatt sem tudott dűlőre jutni a kisebbségi tulajdonos fővárosi önkormányzat és a 75 százalékos tulajdonrésszel rendelkező magánbefektetők.

A beruházásra és üzemeltetésre létrehozott közös cégük − a Rác Nosztalgia Kft. − több mint kilencmilliárd forintot fordított a régi és új épület együttes létrehozására, de a főváros új vezetése módosítani szerette volna az elődje által kötött szerződést. A Napi értesülései szerint az elmúlt hónapokban több lehetséges verziót is napirendre vettek − így többek közt azt is, hogy a főváros tulajdonrésze 50 százalékra nőjön −, de eddig nem született megállapodás. Az emelkedő fővárosi részesedéssel ugyanis növekvő kötelezettségek jártak volna, de ezt a vezetés már nem akarta elfogadni.

Tovább nehezítette a megegyezést az is, hogy a fővárost képviselő Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt. (BHGY) néhány fontos − szerződésben és közjegyzői okiratban is vállalt − kötelezettségének nem tett eleget. Amint az a beruházást finanszírozó Magyar Fejlesztési Bank idén áprilisban keltezett leveléből kiderül, a BHGY a szerződéshez szükséges földhasználati szerződést és társasházi alapító okiratot nem írta alá, ezért a kölcsönszerződéshez szükséges biztosítékokat a bank nem kapta meg. Ennek hiányában pedig az MFB a kölcsönt akár fel is mondhatja.

Az elmúlt napokban − a fentieket is figyelembe véve − úgy tűnik, a megoldás felé mozdul el a Rác fürdő ügye. Értesüléseink szerint a főváros és a magánberuházók álláspontja jelentősen közeledett, így remény van arra, hogy a megállapodás napok alatt megszületik − a vita tárgya, hogy a főváros milyen pluszt kaphat. Amennyiben erre sor kerül, akkor a hotel és a fürdő legkorábban az év vége körül nyithat meg. (A főpolgármester kommunikációs stábja kérdésünkre nem erősítette meg, hogy a régóta húzódó ügy "megállapodás közeli" állapotban van.)

A végeláthatatlannak tűnő egyezkedés már eddig is több száz milliós veszteséget okozott a beruházóknak − és a költségvetésnek is. Ez a 23 millió eurós bankkölcsön kamatai mellett az elmaradt turisztikai és forgalmi adóból, a költségvetésbe be nem folyt különböző illetékekből és járulékokból jön össze.