BUX
38720

Extrém helyzetek álltak elő - a járási hivatalok kéztörlőjét is fizetik?

Jelentős többletköltséggel jár több budapesti önkormányzatnak a járási hivatalok elindítása − a kiadásokat minden esetben nekik kell lenyelniük.

Tóth Kata, 2013. január 8. kedd, 06:06

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Az összegek átvállalásáról szóló helyi döntéseket egy kormányhatározat értelmében a képviselő-testületek hozzák meg. A Napi Gazdaság birtokába jutott dokumentumok alapján az egyik legextrémebb eset Kispesten fordult elő, ahol a december 6-án még alpolgármesteri posztot betöltő, ám december 15-étől járási vezető egy hivatalos felkérésben több pontban sorolta fel a járási hivatal működéséhez szükséges tárgyi tételeket. Ezek között szerepelt iratmegsemmisítő, mosdókhoz tartozó felszerelések, fénymásolók, kávéfőző és egyebek között megrendelték a szemétszállítást, valamint a gépjármű-üzemeltetést is. Az önkormányzatnak nagyjából 7 millió forint költsége keletkezett, ennek egy részéről korábban már megszületett a testületi döntés. Az összeg azonban minden dologi és egyéb kiadással együtt a pénzügyi zárást követően akár elérheti 26 millió forintot is.

Az "átállásnál" azonban nem csak a váratlanul, a járások elindulása előtt mindössze pár héttel jelentkező többletköltségek átvállalása okozott problémát. Gajda Péter, Kispest polgármestere a Napi Gazdaságnak elmondta, mindössze 15 nap alatt kellett volna átadniuk mintegy 200 ezer aktát. Ezek átadása-átvétele még mindig nem történt meg, mivel a papírok elhelyezése sincs megoldva. Az adminisztrációs háttér hiánya miatt jelentős károkat szenvedhetnek az ügyintézésre hiába várók − tette hozzá Gajda. Az "ügyiratelmélet" ráadásul úgy szól, hogy ha valamilyen üggyel kapcsolatban van előzmény, arról egyenként kell majd az önkormányzatnál határozatot hozniuk az átadásról.