Ez a nagy nyugdíjátverés (DK)

Kétpilléres nyugdíjrendszert ígér kormányra jutása esetére a Demokratikus Koalíció; a munkanyugdíjat ötvenezer forintos alapnyugdíjjal egészítenék ki - ismertette Varju László alelnök.
Domokos Erika, 2017. november 13. hétfő, 14:01

A DK ha növekszik a gazdaság, akkor az infláció felett növelné a nyugdíjakat, és törvényben rögzíti a nyugdíjas fogyasztói kosár tartalmát. Felülvizsgálják a rokkantnyugdíjasok és a korkedvezménnyel nyugdíjba vonultak helyzetét is - közölte Varju László az MTI híre szerint.

A politikus szerint jelenleg "nagy nyugdíjátverésnek vagyunk szemtanúi": a "kormánypárti propaganda" azzal ámítja a nyugdíjasokat, hogy a kabinet nagylelkűsége miatt kapnak többletnyugdíjat, miközben a nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium még egy a Bajnai-kormány által elfogadott törvény alapján jár.

Varju László hangsúlyozta, hogy a nyugdíjkorrekció az átlagos nyugdíjak esetében 12 ezer forint körüli összeg, de az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők ennél kevesebbet kapnak. A nyugdíjprémium maximuma szintén 12 ezer forint, de akinek nyolcvanezer forintnál alacsonyabb a járandósága, az szintén kevesebbet kap.

Az alelnök azt mondta, sok nyugdíjas jelezte, hogy a hozzájuk érkezett plusz összeg lényegesen alacsonyabb annál, mint amivel számoltak, illetve egyesek nem is kapták meg a nekik járó emelést. (Minden harmadik nyugdíjas éhezik - vannak, akik keveslik a prémiumot.)

Arra a kérdésre, hogy az MSZP-kormányok idején tudtak-e nyugdíjprémiumot fizetni, azt válaszolta, hogy a szocialista kabinet a lehetőségeihez mérten emelte a nyugdíjakat. Gyurcsány Ferenc kormányzása idején zárkóztatták fel a legalacsonyabb nyugdíjakat. A 13. havi nyugdíjat a gazdasági világválság miatt kellett megszüntetni - tette hozzá a politikus.

A kép forrása: Stocksnap

HOZZÁSZÓLÁSOK