A PwC hosszú távú előrejelzése szerint a világgazdaság mérete csaknem megduplázódik 2042-re, 2016-2050 között pedig éves átlagos 2,6 százalékkal növekedhet, amelyet főleg a fejlődő és feltörekvő piacok húznak majd, és elérheti a 127,5 ezer milliárd dollárt - mindezt növekedésbarát intézkedéseket feltételezve, illetve azt, hogy nem lesz semmilyen globális civilizációt fenyegető katasztrófa.

Minden máshogy lesz

Az előrejelzés szerint a fejlődő és feltörekvő nagygazdaságok (E7) - Brazília, Kína, India, Indonézia, Mexikó, Oroszország, Törökország - éves átlagban 3,5 százalékkal növekedhetnek a következő 34 évben, szemben a fejlett G7-ek - Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok - éves átlagos 1,6 százalékával.

A globális gazdasági hatalom is áttevődik folyamatosan - főleg Európából - Ázsia illetve más feltörekvő gazdaságok felé. Ennek következtében 2050-re a világ GDP-jének közel 50 százalékát az E7-ek adhatják, szemben a G7-ek alig több mint 20 százalékos arányával.

Vásárlóerő-paritáson számolva Kína már át is vette a vezető szerepet az USA-tól 21,3 ezer milliárd dollárral, így ez alapján Kína a világ legnagyobb gazdasága, 2050-re pedig a vásárlóerő-paritáson számolt GDP-je elérheti a 58,5 ezer milliárd dollárt, ami a globális GDP 20 százalékát teheti ki. India jelenleg a harmadik helyen áll, de 2050-re vásárlóerő-paritáson számolva szintén megelőzi az USA-t. Franciaország sem lesz a világ 10 legnagyobb gazdasága között ez alapján 2050-re, az Egyesült Királyság pedig lecsúszik a tizedik helyre.

Ezzel szemben Indonézia a 2016-os nyolcadik helyéről a negyedikre, India a jelenlegi harmadikról a másodikra jöhet fel 2050-re, sőt a világ tíz legnagyobb gazdaságából hat kerülhet ki a legnagyobb feltörekvő országokból 2050-re.

Gazdasági növekedés szempontjából Vietnam, India és Banglades gazdasága bővülhet a leggyorsabban 2050-ig, átlagosan évi 5 százalékos ütemmel.

Az EU-ba a lengyelek lesznek a leggyorsabbak

Az EU gazdaságai közül Lengyelországé lesz a leggyorsabban növekvő gazdaság a PwC elemzői szerint: a GDP 1,02 millió dollárról 2,1 ezer milliárdra emelkedik vásárlóerő-paritáson számolva.

A Gospodarka ennek kapcsán megkérdezte a PwC lengyelországi elnökét, Adam Krasont, aki szerint jó hír, hogy az ország a legjobbak között lehet Európában, de arra is felhívta a figyelmet, hogy ez egy 2050-ig tartó előrejelzés és a gazdasági növekedésre addig rengeteg tényező lehet hatással. A szakember szerint a politikai döntéshozók és az üzleti vezetők számára a kihívás a gazdasági növekedés ösztönzése, a kedvező üzleti környezet kialakítása, valamint az innovációra és az új technológiákra alapozott versenyelőny erősítése.

Mindezekkel együtt az értékelt 32 ország rangsorában a lengyel gazdaság a 2016-os 23. helyéről 2050-re lecsúszik a 30.-ra a munkaképes korúak számának csökkenése miatt. Az ENSZ adatai szerint a lengyel népesség éves átlagban 0,4 százalékkal csökken majd 2050-ig, a munkaképes korúak aránya pedig évente 1 százalékkal esik.