Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság hétfői, jubileumi számának cikke

− Feltételezem, hogy a legnagyobb hiba, amit az ember elkövethet, amikor próbálja megjósolni a jövőt, az az, ha a jelenlegi folyamatokról azt gondolja, hogy örökké fognak tartani. Mit csinál egy jövőkutató, hogy kikerülje ezt a problémát?

− Soha nem mindegy, hogy milyen távolságból szemléljük az eseményeket: egy holdbéli, egy marsbéli vagy egy galaktikus történész nézőpontjából. A jövőkutató természetesen nem a jövő pontos megjóslásával foglalkozik, hiszen az lehetetlen. A legbevettebb módszer − főleg rövidebb távra − a szcenáriók készítése, tehát megnézünk több lehetséges forgatókönyvet, és azokból indulunk ki. Egy idő után lehet látni, hogy melyik szcenárió felé tolódik el a fejlődés, akkor azon belül lehet új szcenáriókat létrehozni, és így tovább. Ez azonban akkor válik izgalmassá, amikor bekövetkezik a szaltációs fejlődés, tehát történik egy ugrás a normál trendből, és valami egészen váratlan dolog kezdődik. Mert mindig vannak dolgok, amikre nem tudunk felkészülni, hiszen a tudásnak három fajtája van: tudjuk, hogy tudjuk; tudjuk, hogy nem tudjuk, és nem tudjuk, hogy nem tudjuk − mert eszünkbe sem jut. És az ilyesmivel szemben persze tehetetlenek vagyunk.

− Ez alapján mit gondol, hogyan fog kinézni a világgazdaság húsz év múlva?

− Simai Mihály azt írta a 21. század várható gazdasági eseményeiről, hogy bármi rosszat próbáltunk jósolni, az szinte biztosan meg is történt. Ezzel együtt úgy látom, hogy az előttünk álló évtizedekben a legnagyobb kockázatforrások nem a gazdaság területéről, hanem például a katonai helyzet váratlan átalakulásaiból vagy az esetleg mesterségesen okozott járványokból, ad absurdum egy, az időjárást és éghajlatot megváltoztató szuper-vulkánkitörésből következhetnek majd. A legtöbb kutató szerint egyébként a mostani folyamatok alapján egyértelmű, hogy Ázsiába tevődik át a világ gazdasági központja.

− A legutóbbi pénzügyi válság után sokan arról kezdenek beszélni, hogy a kapitalizmus lendülete megtorpant, hiszen egyszerűen nincsenek olyan új piacok vagy új iparágak, amikor fel tudnák szívni a megtérülést kereső tőkét. Ezt a megtorpanást is hiba lenne folyamatosnak gondolni?

− Az én véleményem szerint a 2008-as pénzügyi válság inkább egy gigantikus pilótajáték eredménye volt, mintsem a kapitalizmus belső természetéből következett volna. A pénzügyi innováció eddig inkább a fejlődés motorja volt, ahogyan Niall Ferguson angol történész írta, ám az utóbbi évtizedekben kicsit mintha túlságosan ebbe az irányba tolódott volna el a gazdaság − de ez önmagában nem dönti le a globális rendszert. Az új, a gazdaság által meghódítható tereket pedig, amik még nem nyíltak meg, nem látjuk még, de eddig mindig nyíltak új terek. Ez alapján azt lehet mondani, 2030-ban olyan területeken fog terjeszkedni a gazdaság, amik még eszünkbe se jutnak. Az internetről sem gondolták sokan a kilencvenes évek elején, hogy mára ilyen komoly részt fog kihasítani a gazdaságból.

− A mai uralkodó gazdasági rend szempontjából mit lát a legkockázatosabbnak?

− Azok alapján a trendek alapján, amiket ma látunk, nem lesz akkora gond húsz év múlva. A World Bank egyik előrejelzésében az áll, hogy − ha minden a jelenlegi trendek szerint alakul −, jobban fogunk élni, és a maival ellentétben több lesz a jómódú, mint a szegény a világon. Van azonban egy veszély, amire Thomas Malthus nagyon rosszkor, tehát éppen az ipari forradalom idején mutatott rá: nevezetesen hogy túlszaporodjuk és túlfogyasztjuk az erőforrásainkat. Az energiagondok köztudottak, de ott van az élelmiszer is. Lehet ugyan érvelni emellett, hogy a mezőgazdaság hatékonysága fokozható − ám az utolsó ilyen "nagy dobás", a hatvanas években induló zöld forradalom sokak szerint már kifulladt, ezért rövidesen egy új fejlődési ugrásra lesz szükség. Ennél is nagyobb probléma a piacgazdasági fogyasztási rendszerrel, hogy a fejlődést még mindig mint leginkább a GDP növelését definiálják − pedig egyáltalán nem ez az egyetlen modellje egy társadalom jóléte mérésének. Mindenképpen kívánatos lenne egy fenntarthatóbb modell elterjedése, mert ha továbbra is a GDP növelése lesz a cél, akkor nem nehéz megjósolni, hogy végképp tönkretesszük a környezetünket, és az ránk is nagyon keményen vissza fog ütni.

− Ugyancsak a legutóbbi pénzügyi válság után sokan kezdtek arról beszélni, hogy milyen törékeny a rendszer, sőt egyre hangosabban lehet hallani a különböző világvége-elméletek híveit is.

− Arra még soha nem volt példa, hogy egy társadalom viszonylagos jólétből egy középkori vagy éppen ősközösségi szintre zuhanjon vissza. Feltehetőleg a rendszer komplexitásának növekedésével a rendszer stabilitása is nőni fog: nagyon leegyszerűsítve, minél több lábon áll a rendszer, annál biztosabb lesz. A klasszikus New York-i áramszünetek története is erre utal: hiába ment el az áram egész éjszakára a metropolisban, nem kezdődtek fosztogatások, az emberek segítettek egymásnak, és másnap reggel minden normálisan ment tovább. Ez mind valószínűtlenné teszi a világvégét jövendölő neomedievalista forgatókönyvet: egy teljes összeomláshoz szerintem túl sok a csillapító mechanizmus.

− Lehet, hogy sokat elmond egy társadalomról, hogy hogyan képzeli el a jövőt. Mit lehet kiolvasni a mai sci-fikből?

− A modern science fiction a technikai optimizmus terméke volt, és ez a nyolcvanas-kilencvenes évek táján − a fejlődésbe vetett hittel együtt − odaveszett. Nagyjából William Gibsontól kezdve alapvetően a negatív utópiák uralják a jövővel foglalkozó irodalmat. A második világháború óta eltelt idő eléggé látványosan bebizonyította, hogy nem a technooptimisták által beígért boldog jövő felé tartunk, és talán fontos az is, hogy a fantasy műfaj teret nyert az emberek képzeletében a sci-fivel szemben − ez utóbbi tendenciát a mindennapoktól való eltávolodás, az eszképizmus iránti vágynak tulajdonítom. Szerencsére a jövőkutatás iránti érdeklődés azért nem csökkent ezzel a folyamattal párhuzamosan.