A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a mezőgazdasági termelői árak tavaly decemberi alakulásáról közöl statisztikát. Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, a növekedés a növényi termékek árának 13,7 százalékos emelkedésével függ össze, miközben az élő állatok és állati termékek ára továbbra is csökkent, 6,4 százalékkal. Az év első 11 hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 0,2 százalékkal mérséklődtek, ezen belül a növényi termékek árai 5,5 százalékkal emelkedtek, az élő állatok és állati termékek árai 8,6 százalékkal csökkentek.

Kedden a magyarországi állatállomány 2015 decemberi adatait közli a KSH. A hivatal legutóbb tavaly júliusban publikált adatokat a tavaly júniusi állatállományról: folytatódott a szarvasmarha-állomány bővülése, számuk 2015 június elsején elérte a 818 ezret, a sertéseké pedig 3,1 millióra emelkedett, 64 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A szarvasmarhák száma 30 ezerrel emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a tehénállomány egy év alatt 10 ezerrel nőtt. A sertések száma 3 millió 124 ezer volt június elsején, az anyakocák száma 2 ezerrel 204 ezerre nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A sertések száma 2013 decembere óta újra meghaladja 3 milliót.

A KSH pénteken teszi közzé a keresetek tavaly január-decemberi alakulásáról szóló statisztikát. Tavaly novemberben 5,3 százalékkal nőttek az átlagkeresetek a népgazdaság egészét tekintve, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,1 százalékos volt a bruttó és a nettó bérek emelkedése. Az előző havi, októberi adatokhoz képest mindkét adat szerint 0,5 százalékponttal gyorsult a bérkiáramlás.

A keresetek emelkedése meghaladta az infláció 0,4 százalékpontos megugrását. Az üzemanyagok árindexének a bázishatások miatt bekövetkezett növekedése nyomán az októberi 0,1 százalék után novemberre 0,5 százalékosra gyorsult az infláció.
A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a reálkeresetek 5,6 százalékkal haladták meg a 2014 novemberit.

A vállalkozásoknál 4,9 százalékkal, a költségvetési szektorban 9,3 százalékkal voltak magasabbak az átlagkeresetek tavaly novemberben, mint egy évvel korábban, a közfoglalkoztatás hatásától megszűrten. A novemberi keresetnövekedésre hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék - jelentette a KSH.