Ezerszereset hibázott a magyar kormány

A kormány pénteken jelentette be, hogy támogat egy magyarországi elektronikussport-rendezvényt. Szombaton az is kiderült, hogy nem két millió, hanem két milliárd forintot adnak rá - vette észre a nyomdahibát a 444.hu.
Szabó Dániel, 2017. november 11. szombat, 19:42

A magyarországi elektronikus sport (e-sport) sportágként elismerése, továbbá a visegrádi (V4-es) együttműködés elmélyítése érdekében a kormány támogatja a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) közötti e-sportbajnokság és -konferencia rendezését - írták a határozatban a pénteken megjelent Magyar Közlönyben, melyből az is kiderült, hogy két millió forintot adnak az eseményre.

Azonban a szombaton megjelent közlöny új számában már azt írták, hogy az Egymillióan a Magyarországi Esportért Egyesületet e-sportbajnokságát és konferenciáját ezerszer többel, azaz 2 milliárd forinttal támogatják - vette észre a 444.hu.

Bár elsőre furcsának tűnhet, hogy az állam egy videojátékos eseményt támogat, a világ egyre több állama tesz hasonló lépéseket. Az e-sport egyre nagyobb üzlet, többen már megélhetésből játszanak - ahogy arról részletes cikk jelent meg korábban a Napi.hu-n.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

RonaGyuri, 2017.11.12 07:25

Ugyan csak lehet a klasszikus optikus okítja a fiát esetről van szó! =))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html