Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ügyfelek mintegy 85 százaléka keresi a legolcsóbb kgfb-t. Korábban ez az arány magasabb volt, azonban az "Astra-hatásnak" köszönhetően egyre tudatosabbak az autósok. Emlékezetes, hogy a román Astra biztosítót tavaly nyilvánították fizetésképtelenné és nagyon sok ügyfélnek szűnt meg a biztosítása. Az alkuszszövetség szerint a csődtől való félelem miatt az ügyfelek 15 százaléka inkább a drágább ajánlatot választja. Ez az arány a következő években még emelkedhet is.

A másik ok ami miatt a magasabb díjat választja sok ügyfél, azok a csomagajánlatok, vagyis kedvezményt kap ha minden biztosítását egy cégnél köti meg és még így is jobban megéri, mint önállóan egy olcsóbb kgfb-t kötni.

A FBMASZ szerint jó hír, hogy az emberek már arra az autósra is gondolnak, akinek kárt okoztak, neki ugyanis egy megbízhatatlan, nem fizető biztosító nagyon sok bosszúságot okozhat. Arról nem beszélve, hogy a baleseti kárbejelenő kitöltésekor komoly konfliktust szülhet, ha valaki egy "rossz nevű" biztosító ügyfele. A szervezet ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a piac sokat tisztult, vagyis ma már a nemfizetés egyre kisebb probléma.

Egyre kisebb a piac

A kgfb-piac folyamatosan konszolidálódik, míg tavaly még 15 szereplős volt, 2017-ben már csak 12 cég ajánlata közül lehet választani. Ezzel együtt helyreállt a kár/díj egyensúly és a piaci szereplők a tavalyi 90-nél jóval kevesebb alkalommal, 62-szer módosították kisebb-nagyobb mértékben tarifáikat. A díjak tavalyhoz képest 10-12 százalékkal emelkedtek.

Az év végi roham is egyre mérsékeltebb, hiszen már csak 120 ezer autós érint, szemben a tavalyi 160 ezerrel és a 2009 végi 1,5 millióval. Az autósok kétharmada már év közben dönt, a többség marad korábbi biztosítójánál.

Ismert, hogy idén már jogszabály tiltja, hogy az új ügyfeleknek kedvezőbb díjat kínáljanak azonos feltételek mellett. Így megszűnik az úgynevezett visszakötés ugyanahhoz a biztosítóhoz. Ez korábban még 30-35 százalékot tett ki.

Mi lesz az MKB-sokkal?

Az idei kampány aktivitását növeli, hogy az MKB Általános Biztosító minden januári évfordulós kgfb-szerződését felmondja majd, így az érintett 25 ezer ügyfélnek mindenképpen új kgfb-szerződést kell kötnie. Az egész évet tekintve 100 ezer ügyfél lehet érintett.

Az ügyfeleknek fontos, hogy mindenképpen válasszanak új biztosítót december 31-ig, rendezzék fennáló tartozásukat, ha negyedéves fizetési ütemezést választottak. Emellett érdemes december 1-ig benyújtani a szerződés felmondását, ugyanis sok biztosító pótdíjat számít fel azokra, akiknek szerződése az előző biztosító felmondása miatt szűnt meg.

Kártörténet

Az ügyfelek fele nincs tisztában azzal, hogy az előző 3-5 évben mennyi kárt okozott. Ez azért gond, mert idén már szinte minden biztosító alkalmaz károkozói pótdíjat, ami az alapdíj száz százalékára is rúghat. Ez azért fontos, mert ha az autós alkuszcégen keresztül köt biztosítást, és a közvetítő nem fér hozzá ezekhez az adatokhoz, akkor teljesen más díjakat számolhatnak ki és az ügyfél rossz döntést hoz. Jelenleg azonban csak a biztosítók férnek hozzá ehhez az adathoz, az alkuszok és az ügyfelek nem.

Utólag azonban már nem lehet eljönni attól a biztosítótól, ahol kiderült, hogy magasabb lesz a díj, az alkuszok annyit tehetnek, hogy tárgyalni kezdenek a biztosítókkal egy kedvezőbb tarifáért.

Ez alapvetően döntéshozói és biztosítói akarat kérdése, de jelenleg nem sikerült konszenzusra jutni. Ennek oka az lehet, hogy az alkuszok jobb pozícióba kerülnének, hiszen pontosabb kalkulációt adhatnának, ez pedig nem feltétlenül érdeke minden piaci szereplőnek.