Átszervezéssel, feladatkörök átcsoportosításával, munkafolyamatok hatékonyabbá tételével újabb költségcsökkentést ért el az MNB - közölte a jegybank a tegnap megjelent hírre reagálva. Az intézmény a költségek minimalizálása érdekében hajtotta végre a szükséges átszervezéseket, emiatt ugyanakkor az MNB néhány munkatársától kénytelen volt megválni. Az átszervezés eredményeként a kommunikációs igazgatóság megszűnt - ezzel Simon András kommunikációs igazgatói pozíciója is megszűnt, a szakember közös megegyezéssel távozott -, feladatköreit a kommunikációs főosztály veszi át.

A kiadott közlemény szerint a két éven belül megvalósítandó takarékossági program eredményeként ötödével csökkennek majd a jegybank üzemeltetési költségei, ezen belül 25 százalékkal mérséklődik az Állami Számvevőszék által magasnak minősített prémium és bónuszalap. Eddig a költségcsökkentő intézkedések érdekében az igazgatóság több felesleges külső tanácsadói szerződés felmondásáról döntött - olvasható a dokumentumban. Kiemelik: a jegybank új vezetése leállította az eddigi kiszervezéseket, valamint több más indokolatlan, a működéshez kapcsolódó kiadást szüntetett meg. Az MNB vezetése emellett megkezdte a bérstruktúra átalakítását is a gazdaságosabb működés érdekében.