Ezért olyan nehéz munkát találni 45 felett

Képzésekkel kellene segíteni a 45 év feletti álláskeresők munkaerőpiaci elhelyezkedését, hiszen ennek a korosztálynak a foglalkoztatása megoldást jelenthetne a munkaerőhiányra is a Restart-Up közösségi projekt szerint - írja az MTI.
Szász Péter, 2017. október 7. szombat, 08:00

Valóban hajlamosak a nyugdíjhoz közeli, de már 45-50 éves jelentkezőket is kritikusan kezelni a vállalati felvételiztetők. Ugyanakkor több mint 90 százaléka a HR-es válaszadóknak úgy nyilatkozott, hogy örömmel venne egy olyan kezdeményezést, amely az idősebbek álláskeresési nehézségeinek leküzdésében segít - derül ki a Restart-Up felméréséből.

A 45 év felettiek hátrányos megkülönböztetését a HR-esek a vállalat vezetésének elvárásaival, a generációs különbségekkel, illetve a korosztályra jellemző digitális lemaradással indokolták.

A középkorú álláskeresők szerint munkaerőpiaci sikertelenségük az életkorukkal, a vélt magas fizetési elvárásaikkal, feltételezett szakmai lemaradásukkal magyarázható, valamint azzal, hogy nem tudják megértetni magukat a fiatalabb HR-sekkel - mondta Pethő Anikó, a Restart-Up alapító tagja.

A Restart-Up tavaly december és február között a velük kapcsolatban álló nagyvállalatok HR-vezetőit, az idén májusban pedig a szervezetnél regisztrált 45 év feletti, felsőfokú végzettséggel rendelkező álláskeresőket kérdezte meg a középkorúak foglalkoztatási helyzetéről, álláskeresési tapasztalatairól.

Arról is beszámolt, hogy a felmérések tapasztalatai alapján alkották meg a megoldási javaslatcsomagjukat, amelyben egyebek mellett szerepel a fiatal vezetők felkészítése arra, hogyan dolgozzanak együtt középkorú kollégáikkal, a cégek segítése abban, hogyan szólítsák meg a középkorú álláskeresőket, és motivációs eszközöket is javasolnak az idősebb munkavállaló megtartásához.

A jelenség nem magyar specialitás, világszinten is egyre több figyelmet fordítanak rá. Ezt mutatja az is, hogy az ENSZ illetékes szervezete, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) október 7-ét jelölte meg a Tisztességes Munka Világnapjának, amikor egyebek mellett a nők és a férfiak közötti bérkülönbségek leküzdésére, valamint a középkorúak munkában maradási és újra elhelyezkedési kihívásaira hívják fel a figyelmet. (Ettől félnek a magyar dolgozók.)

A Restart-Up közösségi program azért jött létre, hogy a 45 év feletti aktív munkavállaló értelmiségiek álláskeresését támogassa munkaerőpiac-specifikus ismeretekkel, kapcsolatrendszerrel és fejlesztő programokkal. A program célja továbbá a vállalkozások és szervezetek számára megoldást kínálni a felmerülő munkaerőhiány hatékony, tartós és megbízható kezelésére - olvasható a restart-up.hu honlapon.

A Restart-Up a munkaadói sztereotípiák leküzdésére, és a munkavállalói oldal felkészültségének erősítésére törekszik, mert miközben a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ig 5 százalékkal növelje a közép- és időskorúak foglalkoztatottságát az álláskeresők azt tapasztalják, hogy nem lett könnyebb az idősekkel szembeni előítéletek leküzdése az álláskeresésben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Alphacharly, 2017.10.07 11:35

@Juliusz48: Ja, meg az uzsorás rabszolgatartó rendszerben az idősebbek nem bírják a tempót a multik dologházaiban. 7x24 órás munkarend 12 órás műszakokban az idősebbeket a temetőbe a fiatalokat meg a kórházba viszi. Rám is kérdeztek, hogy innen akarsz a temetőbe jutni? A fiatal kollégák meg totál őrültek voltak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Marzipan, 2017.10.07 10:26

Képzésekre lenne szükség.
Ehhez dolgozni kellene. Gondolkodni, tervezni, szervezni, irányítani.
Egyszerűbb, ha odadobjuk a pénzt az önkormányzatoknak.
Közmunkára.
Igaz, hogy ez akár még többe is kerül, de legalább nem kell csinálni semmit.
Dilettáns banda!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarosPifta, 2017.10.07 09:52

A képzések semmit sem érnek, mert a tananyagot úgy állítják össze, hogy használhatatlan, és elavult.
CNC-s képzésnek több mint a fele még mindig a kib@szott reszelésről szól, amit régen sem használtunk.
A qrva reszelés ma már nem kell! És a qrva reszelés elviszi az időt a szükséges tananyagtól. A gépkezeléstől, a programozástól, a többmilliós gépek, megmunkálóközpontok biztonságos kezelésétől.
TILTSÁK BE A RESZELÉST, mert amíg arra megy az idő, továbbra is elavult dolgozókat képeznek.
Érted, te felelős döntéshozó? Érted?
Á, dehogy, csak felveszed a fizetésed, meg eszed az ingyenebédet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Juliusz48, 2017.10.07 09:50

A fiatal vezetők sajnos idomítható fiatalokat szeretnének, viszont 45 felett az embereknek szerintem már kialakult a munkavégzési stílusuk, amivel esetleg véleményalkotás is járul. Valószínűleg ez a véleményalkotás zavarja a náluk fiatalabb vezetőket, mert megkérdőjelezve látják az elképzeléseiket. Meg kell mondani a felvételkor, hogy nem kíváncsiak rá, és egy ilyen bejáratott szakember legfeljebb azt kéri, hogy amit nem tart jó megoldásnak azt kapja írásban, mert a balhét viszont nem szeretné elvinni. Na ez az írásbeliség nem fekszik itt senkinek. Nyugaton viszont pont ez a kötődés a leírtakhoz, ami kissé megnehezíti az ügymenetet a speciális esetekben, mert mindenki a főnök elképzelését várja az akadálykerülés módszerében.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html