Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosa a brókercég problémáiról március 9-én tájékoztatta levélben a miniszterelnököt, akkor, amikor azokat a jegybank felé is jelezte - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az ATV Szabad szemmel című, vasárnap este sugárzott műsorában.

Giró-Szász András (képünkön), aki a műsorban átadta Tarsoly Csaba Orbán Viktorhoz címzett levelét, ám annak részletes ismertetéséhez - szavai szerint felhatalmazás hiányában - nem járult hozzá. Elmondta: a kormányfő tizennégy nappal korábban, a február 25-ei kormányülésen rendelte el azt, hogy a minisztériumok nem tarthatják forrásaikat brókerházaknál.

Hozzátette: március 9-én Orbán Viktornak nem volt lehetősége intézkedni.

Az államtitkár visszautasította a bennfentes információkról szóló állításokat, és kijelentette: mindez alaptalan rágalom, amelyet politikai szándék vezérel.

Giró-Szász András beszámolt arról is: Tarsoly Csaba a kétoldalas levél első oldalán tájékoztatja a brókercég helyzetéről a kormányfőt, míg a második oldalán megoldást javasol. Az államtitkár hangsúlyozta: Tarsoly Csaba ebben a levélben tájékoztatta először Orbán Viktort.

A dokumentumban a Quaestor tulajdonosa jelezte, hogy öncsődöt kíván kezdeményezni, és hozzátette: a társaságnak 300 milliárd forintnyi jövő értékű meglévő ingatlanjai és befektetései vannak. A levélben tudatta azt is: ezzel szerinte elkerülhető lenne 50 ezer ügyfél megkárosodása, és megőrizhető lenne mintegy 800 munkahely, valamint a pénz- és a tőkepiac iránti bizalom - derült ki a beszélgetésből.