Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A rendőrség felszólította a be nem jelentett demonstráció szervezőit és résztvevőit, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésénél "állítsák vissza a rendezvény azon korábbi állapotát", amelynél a forgalom haladása egy-egy forgalmi sávon biztosított volt.

Előzetes bejelentés nélkül kezdtek hétfő reggel demonstrációba a fővárosban taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni tiltakozásul. Délután három óra után a tiltakozók lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét.

Frissített: a felszólítás megtette a hatását

Egy-egy sávon megindulhatott a forgalom a József Attila utcától az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út felé hétfőn késő délután, miután az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok eltávolították keresztben álló autóikat az úttestről - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A Deák Ferenc tértől továbbra sem lehet a Bajcsy-Zsilinszky út felé autóval eljutni. Gelencsér Zsolt, a tüntetés egyik szervezője közölte, megállapodtak a rendőrséggel, és a Bajcsy-Zsilinszky úton a Károly körút felé egy sávon átengedik este hét óráig a mentők, a rendőrök, a tűzoltók és a BKK autóit, utána pedig a többi járművet is.

Azt mondta, reggel nyolc óráig maradnak a demonstrálók. Nem tud arról, hogy más helyszíneken lesznek-e lezárások.