Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem tartozik az aktuális kérdések közé a nyugdíjrendszer átalakítása - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára.

"Ma nem a nyugdíjrendszer átalakítása a legfontosabb, előttünk álló feladat, viszont az jól látható, hogy az utóbbi években középtávon nagyon sokat javult a fenntarthatósága. Ez most nem szerepel a prioritások között, más témák vannak most napirenden."

Az egyéni nyugdíjszámla indítása akkor került először szóba, amikor 2010. november 25-én Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter bejelentette: aki magán-nyugdíjpénztári tag marad, az nem kap állami nyugdíjat.

"A visszatérők esetében egyéni számlára kerül az a vagyon, amit fél, egy vagy tizenkét évig korábban befizettek."

Az egyéni számla bevezetésének ígérete volt az egyik elem, amely a kormánytagok szerint ösztönözhette, vonzóvá tehette a választást az átlépők számára. Végül az emberek 97 százaléka lépett vissza az állami rendszerbe, ezzel csaknem három ezermilliárd forint került vissza az államhoz.

2010 végén egy, többek között Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett politikai nyilatkozatot is elfogadott az Országgyűlés, ebben az egyik pont az volt, hogy garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét az átlépőknek. Egy 2010 végi kormányhatározat szerint az egyéni számlavezetésről és az öröklésről szóló szabályozást 2011. március végéig kellett volna elkészítenie a nemzetgazdasági és a nemzeti erőforrás miniszternek.

A kormányfő 2011 februárjában a következőket mondta az egyéni nyugdíjszámáról.

"Mindenfajta számítástechnikai fejlesztések zajlanak, és ebben az évben a magyar állami nyugdíjrendszer is átáll az egyéni számlán vezetett nyugdíjrendszerre, ami átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá, érthetőbbé teszi ezt az egész nagy, bonyolult világot, amit nyugdíjrendszernek nevezünk."

A témáról ezután jóval kevesebb szó esett. Kérdésre válaszolva 2012 októberében Giró-Szász András kormányszóvivő így beszélt az egyéni nyugdíjszámla rendszerének indításáról:

"A kormány korábbi álláspontját fenntartja, egyértelműen célként fogalmazza meg, hogy ezt a rendszert fel kívánja állítani, folyamatosan dolgoznak az érintett tárcáknál, hiszen ez nemzetgazdasági és a szociális ellátórendszer szempontjából is kiemelt terület, folynak az egyeztetések, nézik a nemzetközi és a magyar specifikációra kialakított modelleket, nyilvánvalóan előbb-utóbb meg fog születni ez az intézkedés."

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a témáról idén 2014 júniusában így nyilatkozott erről az InfoRádió műsorában.

"Ez a folyamat menni fog, arra van szükség, hogy minden munkavállaló teljesen tisztában legyen azzal, hogy utána mennyit fizet be a munkaadója, a levont pénz eljut-e a nyugdíjkasszába és azzal is, hogy ennek a befizetésnek a nagyságrendje lesz az alapja annak a számításnak, ami alapján a nyugdíját kiszámolják. Tekintettel arra, hogy ez a társtárcánál, az EMMI-nél van, könnyen tudnék ígérgetni más rovására, de ezt hadd ne tegyem meg, kormányzati egyeztetés kérdése, hogy erre mikor kerül majd sor."

Több lap augusztusban arról cikkezett, hogy a sokadjára módosított határidő alapján 2014. szeptember 30-ra áll fel a saját számlás nyugdíjrendszer, de ez sem történt meg.