BUX
39132

Ezt várja a fiataloktól Varga Mihály

Az Ifjúsági garancia rendszerbe már több mint 100 ezer fiatalt vontak be, a projekten belül eddig több mint 45 ezer fiatal vett részt támogatott foglalkoztatásban és csaknem 22 ezer fiatal valamilyen képzésben részesült - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-vel.

Dzindzisz Sztefan, 2017. október 13. péntek, 08:04

A munkahelyvédelmi akció mellett az Ifjúsági garancia rendszer is érdemben hozzájárul a fiatalok elhelyezkedéséhez, amit jól mutat, hogy a 25 év alattiak munkanélküliségi rátája 2010 óta a felére csökkent. A fiatalok körében a foglalkoztatási helyzet is javult, ma mintegy 310 ezren dolgoznak, a foglalkoztatási rátájuk már a 30 százalékhoz közelít a 7 évvel ezelőtti alig 20 százalékkal szemben.

Mialatt az uniós tagállamok többségében romlott 2010 és 2017 között a 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási szintje, Magyarországon következett be a harmadik leggyorsabb ütemű növekedés. 2010-ben Magyarország az Európai Unió sereghajtója volt a fiatalok foglalkoztatási arányát tekintve, ehhez képest jelentős előrelépést sikerült elérni az elmúlt időszakban, Magyarország kiemelkedően jól teljesített európai összehasonlításban - mutatott rá Varga Mihály. (Ennyi képzetlen magyarral bajban lehetünk.)

A kormány a 2014-20 között rendelkezésre álló uniós forrásokból majdnem 240 milliárd forint felhasználásával indította el a programot, amelynek célja, hogy azon 15-25 év közötti fiataloknak, akik nem tanulnak és nem dolgoznak, a foglalkoztatási szolgálatnak 4 hónapon belül valamilyen konkrét lehetőséget kell felajánlani elhelyezkedésre vagy valamilyen tanulási lehetőséget kell bemutatni - ismertette a tárcavezető. Varga Mihály elmondta: a program több lépcsőben valósul meg, a cél az, hogy a nem foglalkoztatott, illetve nem tanuló fiatalok minél rövidebb időt töltsenek el munkanélküliként, vagy tanulás nélkül, illetve, hogy személyre szabott segítséget kapjanak a munkaerő-piaci helyzetük javításához.

A garancia rendszer része a gyakornoki program is, ezzel a kormányzat arra törekszik, hogy a közvetlen munkahelyteremtésen túl a szakképesítéssel rendelkező fiatalokat korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, foglalkoztathatóságukat növelje és hosszabb távú munkaerő-piaci esélyeiket javítsa. Varga Mihály kitért arra, hogy a fiatalok foglalkoztatásának ösztönzése bér- és járuléktámogatással, cégen belüli mentorálással valósul meg a konvergencia régiókban. A gyakornoki programba már több mint 3 ezren kapcsolódtak be országszerte - fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy a Ifjúsági garancia rendszer harmadik pillére a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program, amely több ezer fiatal képzését és végső soron majdnem 1500 vállalkozás létrejöttét teszi lehetővé.