EUR
308.80
USD
275.90
BUX
27733.77 -0.17%
OTP
7204 0.06%

Fegyveres végrehajtókat küld az adósokra a magyar állam

A jövőben a fegyverrel járó pénzügyőrök is részt vesznek az államot megillető összegek beszedésében, emellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) növeli a végrehajtók számát és gyorsul a hivatal reakcióideje is a tartozások beszedésénél - tájékoztatta Molnár Tamás helyettes államtitkár a Magyar Időket az adóvégrehajtás átalakuló rendszeréről.
MTI, 2016. február 16. kedd, 07:20

A lap keddi számában megjelent interjúban szerint meg kell akadályozni, hogy egyesek nevén tíz- és százmilliós tartozások halmozódjanak fel, ez pedig leginkább úgy lehetséges, ha a NAV rögvest megteszi a szükséges lépéseket. Először minden késedelembe eső adófizetőnek - lehetőleg elektronikus úton - értesítést küldenek, majd ezután nem sokkal megkezdődik az eljárás. Míg az utóbbi időkben főként a bankoknak küldött átutalási megbízásban, vagyis az inkasszókban bíztak a hivatalnál, ezután egyre többször kopogtatnak majd be az adósokhoz a NAV emberei, miközben az inkasszók száma sem csökken.

Kevesebb ember marad az irodában, többen kapják feladatul egyes adósok felkeresését, valamint bekapcsolódnak a teendők elvégzésébe - az egyébként fegyverrel járó - pénzügyőrök is. Az egyenruhások elejét vehetik annak is, hogy támadás érje az államot megillető összegekért fellépő NAV-osokat.

Jelenleg több mint nyolcezer olyan jármű fut az utakon, amelyet a hatóság végrehajtás alá vont, de még nem vett el a tulajdonostól. Hasonlóra a jövőben csak akkor kerülhet sor, ha az illető rendszeresen törleszti adótartozását.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tarTosPista, 2016.06.13 17:09

És a következő ciklusban már tarkón is löveti az adóst a fidesz?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2016.06.13 17:08

@szabokarcsi:
Ja, és azért tart itt az államadósság (rekord 25 000 mrd), mert a fidesz Így számol
8,5 millió szavazónak a 2/3-a 2,1 millió. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszai, 2016.06.13 16:59

@szabokarcsi: Szokásos fideszes mantra.
Csak ugye a nép kb. 80% zsebe után szavaz, és nem érdekli a politikai korrupció.
Gondolom a nép boldog a 265 milliárd ft MNB elsípolásáért, a földprivatizáció miatt, a 300 milliárdba került üres stadionok , több 10 milliárdos tanulmányok miatt stb.?
Csak ebben az évben eddig fideszes médiákat, élén a Vajna tróger TV2-je, kitömte a kormány 3.5 milliárd ft MIGRÁCIÓS reklámokkal, mind az adónk.
Jó ez a migráció a fideszes holdudvarnak, lehet miből meggazdagodni.
A választó nép azt sem tudja amit most leírtam a hosszú listából.
Fletot 2006-ban a nép megválasztott a 20% ÁFA miatt és mi lett belőle?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szabokarcsi, 2016.02.16 16:48

@ptiszai: egy ország nem tévedhet... (érdekes kétszer is megvolt a kétharmad...:)))
ennek tükrében nem igazán értem mit hőbörögnek a tanárok is meg mit csodálkoznak az emberek, ha a saját szájízük szerint kormányoznak miután a felhatalmazást megkapták?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszai, 2016.02.16 15:01

@szabokarcsi: NAV-nál és az államnál nincs nagyobb szélhámos.
Orbán a főrabló.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .