A Hallgatói Hálózat számára nem világos, miért Hoffmann Rózsa válaszolt a felsőoktatást érintő kérdésekre, mivel már nem a terület államtitkára, nem mellesleg a petíció címzettje Balog Zoltán volt. A felsőoktatással kapcsolatban a kifogásolt ügyek alig feléről nyilatkozik - olvasható a közleményben. Hozzáteszik, a keretszámokról, jelentkezőkről valótlant állít, míg a röghöz kötésről, a forráskivonásról és az egyetemi autonómia sorozatos megsértéséről nem vesz tudomást. A Hallgatói Hálózat követeli, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal ülései legyenek nyilvánosak, a döntéseket az érintettek tudtával és közreműködésével hozzák meg.

Az államtitkár szerint a kormány nem csökkenti adminisztratív eszközökkel a hallgatói létszámot. Bár a felvettek végleges száma csak július 24-én fog kiderülni, ismert, hogy a felsőoktatásba jelentkezők száma a tavalyihoz képest is 15 ezerrel csökkent, a 2011-es adathoz viszonyítva pedig harmadával zsugorodott: 141 ezer helyett csak 95 ezren adták be jelentkezésüket. A kormány intézkedései miatti általános bizonytalanságban minden valószínűség szerint a hátrányos helyzetűek és a legjobb érettségi eredményt elérők maradnak távol a magyar felsőoktatástól: előbbiek egyáltalán nem jelentkeznek egyetemre, utóbbiak inkább külföldi intézményeket céloznak meg. A felsőoktatás átalakításának iránya így sem a minőség, sem az esélyegyenlőség irányába nem mutat, hanem mindinkább a középszer diadalát hozza - véli a HaHa.

Hoffmann a közlemény szerint ünnepi hangon emlékezik meg a keretszámok eltörléséről is, szerinte ezáltal a szükséges tudásszintet elérve mindenki bekerülhet a felsőoktatásba. Azt elfelejti megemlíteni viszont, hogy ezt a szükséges tudásszintet továbbra is az oktatásért felelős miniszter határozhatja meg - teszi hozzá a Hallgatói Hálózat. Balog Zoltán idén 16 szakon húzta meg irreálisan magasan a ponthatárt, ezzel a hallgatók szeirnt adminisztratív eszközzel igenis torzította a jelentkezéseket e szakok kárára, ráadásul a hátrányos helyzetű diákoknak alig adott bejutási lehetőséget ezekre a népszerű és piacképes képzésekre. Az önköltség fedezésére fordítható Diákhitel 2 ugyanis Hoffmann állításával szemben továbbra sem biztosítja a választás szabadságát, hiszen - mint azt több kormánypárti politikus is elismerte - sok végzős diák nincs abban a helyzetben, hogy felvegye, az igazságtalan visszafizetési kötelezettségeket pedig nem szünteti meg, csupán a diploma megszerzése utánra tolja ki.

A HaHa szerint az is "tanulságos", hogy az államtitkár a petíció több felsőoktatást érintő követelése közül csupán a kommunikációsan könnyen maszatolható - minthogy még nem ismert - hallgatói létszámra reagált. Szóra sem méltatta ugyanakkor a fiatalok munkavállalását jogellenesen korlátozó, hallgatói szerződésből hallgatói nyilatkozattá vedlett röghöz kötést, az egyetemeket érintő drasztikus forráselvonást - ami oktatói leépítéshez és az ösztöndíjak részleges megvonásához vezetett -, illetve az egyetemi autonómia korlátozását érintő felvetéseket.

A HaHa kifogásolja, hogy Magyarország Alaptörvénye a negyedik módosítás óta a jogkorlátozó hallgatói nyilatkozattal elriasztja az itthon tanulni vágyó fiatalokat, az egyetem gazdasági önállóságának elvételével pedig lehetővé teszi az oktatás és kutatás autonómiájának korlátozását is.

A Hallgatói Hálózat továbbra is azt várja a kormányzattól, hogy az érintettekkel egyeztetve keressen válaszokat a magyar felsőoktatás és az egyes intézmények problémáinak megoldására, valamint követeli, hogy a felsőoktatás stratégiai kérdéseit tárgyaló Felsőoktatási Kerekasztal ülései ne a nyilvánosságtól elzártan folyjanak, az ott elhangzottakat minden érintett megismerhesse és kommentálhassa, a stratégiai döntéseket pedig az érintettek tudtával és közreműködésévével hozzák meg.