A köztestület nyilvántartása alapján a lakáskiürítések száma az elmúlt évek statisztikáihoz viszonyítva is kirívóan magas. A hét hónap alatt lebonyolított több mint kétezer kilakoltatáshoz képest 2012-ben egész évben "mindössze" 700 lakóingatlant adtak birtokba árverést követően. Ez a szám 2013-ban 550-re csökkent, 2014-ben pedig kilakoltatási moratórium lépett életbe a devizahitelesekre vonatkozó törvények alapján.

Tavaly viszont már - a tilalom részleges feloldása után - előre látható volt, hogy ezrek kerülhetnek utcára, ugyanis néhány hónap leforgása alatt körülbelül 600 ingatlant ürítettek ki.

Március óta a legtöbb adóst - több mint ezret - bírósági határozat alapján tették ki a lakásából. Ennél valamivel kevesebbnek - körülbelül 900-nak - azután kellett távoznia otthonából, hogy a tartozása ügyében eljáró önálló bírósági végrehajtó elárverezte ingatlanát. Külön kategóriába tartoznak az önkényes lakásfoglalók, akikkel szemben szintén - hozzávetőleg 150 alkalommal - kellett intézkedniük az önálló bírósági végrehajtóknak - írta a lap.

A Magyar Nemzet információi szerint jövőre még nagyobb kilakoltatási hullám várható. Az MBVK honlapján ráadásul az elárverezésre váró ingatlanok száma meghaladja a 15 ezret. Igaz, a legtöbbjüket - közel 12 ezret - már harmadik alkalommal tűzték ki árverése. Ez arra utal, hogy egyelőre nem kapkodnak a vevők végrehajtás alá került ingatlanok után.