Ismét nekiszaladt a Fidesz oligarchikus mezőgazdaság-átalakítási gyakorlatának Sallai R. Benedek. Az LMP-s politikus Facebook-posztjában, illetve az ahhoz melléket tanulságos diagramban azt kifogásolja, hogy a családi gazdaságok megsegítésének ígéretével hatalomra jutott kormányzat közreműködésével történelmi összehasonlításban is példátlan méretű nagybirtokok alakulnak ki az országban, az új agrártőkések pedig a földet és a támogatási forrásokat is elvonják a mezőgazdaság többi szereplőjétől - írta a lap.

A Sallai által összeállított földesúr-lista élén Csányi Sándor érdekeltségei állnak 35 ezer hektárral - nem csak ő, de a második helyezett, 26 ezer hektár fölött diszponáló Leisztinger Tamás is több földet használ, mint a történelmi nagybirtokos osztály prominensei.

Az LMP-s képviselő szerint a legújabb kori földkoncentráció nyomán kialakult birtokszerkezetnek semmilyen kimutatható társadalmi haszna nincs, hiszen az érintett birtokok a földterülethez, illetve a felszívott támogatásokhoz képest nagyon kevés embert foglalkoztatnak.

Sallai arra is felhívta a figyelmet, hogy az annak idején Alcsúton székelő Habsburg József királyi hercegnek 8670 hektárnyi birtoka volt - mára majdnem beérte őt Mészáros Lőrinc cége és családja 6500 hektárnyi termőfölddel. Frigyes herceg 24 300 hektárt birtokolt Békés megyében - korábbi földjeinek zöme ma a Bólyi Zrt. révén Csányi Sándor uradalmához tartozik.