A nagyobbik kormánypárt a következő napokban kezdeményezi parlamenti vizsgálóbizottság felállítását.

Gőgös Zoltán előzőleg arról beszélt: pártjuk azt követeli, hogy a beérkezett feljelentések alapján zárolják a Quaestor-érdekeltségű cégcsoportban a céges, illetve a tulajdonosi magánvagyont, mert egyébként nem lesz fedezet a kártérítésekre.

A Fidesz szerint a brókerbotrányok áldozatainak kártalanítása a törvényeknek megfelelően zajlik. Az Országos Betétbiztosítási Alap, a Befektető-védelmi Alap és az MNB minden segítséget megad a károsultaknak. A párt felszólította a szocialistákat, hogy a károsultakat ne tévesszék meg hamis információkkal, és ne csapják be.

A parlamenti vizsgálóbizottság mellett a parlament elé terjesztik azt a javaslatot is, amely szerint a brókercégek vezetőinek teljes személyes vagyonukkal felelniük kell a kártalanításért.