BUX
38228

Figyelmeztetést adott ki a kormány a szűrővizsgálatokról

Minden év októbere a mellrák elleni kampány hónapja. A kormány évente 500 ezer meghívót küld ki a veszélyeztetett céllakosság számára, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyanakkor szeretné tovább erősíteni a kampányt.

K. Kiss Gergely, 2017. október 3. kedd, 10:29

Évente nagyságrendileg 33 ezer rosszindulatú daganat okozta haláleset történik hazánkban, rosszindulatú emlődaganat következtében évente pedig több mint 2 ezer nőt veszítünk el, miközben az időben felismert betegség esetén nagyobb a gyógyulási esély - olvasható a minisztérium közleményében.

A minisztérium szerint fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a korai stádiumban felfedezett daganatos betegségek gyógyíthatók, az egészséges életmód pedig hozzájárul a gyógyulási esélyek növekedéséhez, valamint egyes rákbetegségek kialakulásának csökkentéséhez.

A szűrések hosszú távú célja a daganatos betegségek előfordulásának és a betegség okozta halálozások csökkentése.

A szervezett emlőszűrés célcsoportja a 45-65 év közötti nők, vizsgálatukat kétévente kell megismételni. A program indulása óta annak keretében eddig több mint 9 ezer rosszindulatú daganatot fedeztek fel. A kormány évente 500 ezer meghívót küld ki a veszélyeztetett céllakosság számára, a szűrésen való részvételi arány közel 45 százalék. Az Emmi célja, hogy a részvételi arányt folyamatosan növelje, így az elkövetkezendő időszakban mindent megtesz annak érdekében, hogy a szűrővizsgálatokat közelebb vigye a lakossághoz.

A mellrák elleni küzdelem világnapján is arra biztatják az érintett lakosságot, hogy rendszeresen vegyenek részt a szűrővizsgálatokon, hogy a minél több időt tölthessenek családjaik körében.