BUX
39894

Fizethetnek a diplomások, ha külföldre mennek

Hoffmann Rózsa szerint a finanszírozott felsőoktatási helyekre jelentkezőkkel szerződést köt majd az állam.

NAPI, 2011. szeptember 5. hétfő, 09:15

Már a felsőoktatásba jelentkezés előtt különböző tartalmú szerződéseket fog kötni a finanszírozott helyekre pályázókkal az állam, amelyben rögzíteni kívánják, hogy mit adnak vissza később a közösségnek. Amennyiben a diplomaszerzés után a fiatal külföldre megy, ki kell fizetnie képzésének költségét - idézi a Népszabadság az oktatási államtitkár álláspontját."Ha az állam milliókkal támogat egy képzést öt év alatt, úgy hiszem, a társadalom joggal várja el, hogy a fiatalok valamit visszaadjanak annak a közösségnek, mely hozzájárult a taníttatásukhoz - nyilatkozta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.Hozzátette, szűkülni fognak az állami ösztöndíjjal támogatott képzési helyek is, de hogy ez konkrétan mit jelent, azt majd az évenként kiadott kormányrendeletekben megjelenő keretszámok határozzák meg.A felsőoktatási törvény tervezetének koncepciójáról annyit mondott, várhatóan heteken belül megszületik a döntés.