BUX
38657

Fizetős lesz az egész M0

Pár hét alatt gányolták össze az új útdíjrendszert – derült ki a NFM politikai államtitkárával készült interjúból az ATV-ben. Újabb szakaszok lesznek fizetősek.

Napi.hu, 2015. január 29. csütörtök, 10:09

Fónagy János szerint nincsenek elkerülő utak Magyarországon, az M0 is egy gyorsforgalmi út, ezért azok fizetőssé tétele logikus lépés - mondta az ATV szerda esti műsorában.

Az NFM államtitkára szerint  már rég dolgoztak az elkerülő utak fizetősség tételén, ám a komoly igény erre csak tavaly novemberben merült föl, vagyis a változásokat alig pár hét alatt tervezték meg. Ezért is csúszhattak hibák az első térképekbe, amelyek alapján az autósoknak tájékozódniuk kellett volna január elsején életbe lépett változásokról. Fónagy szerint ennek ellenére komoly háttértanulmányok készültek - igaz, ezek nem lehetnek nyilvánosak, mert végül elvetett ötletek is szerepelnek bennük. Az M0 fizetőssé tétele felemás lett - hisz az uniós pénzből finanszírozott szakaszokat nem lehet fizetőssé tenni - ám ezen a téren is változás lesz. Amint lejár az uniós kötelezettség, a jelenleg még ingyenes autópálya-szakaszokat is fizetőssé teszik - mondta Fónagy. A szerződések egy-három éven belül kifutnak - a különböző szakaszok ugyanis más-más időpontban épültek -, vagyis három év múlva a teljes M0-s fizetőssé válhat a kormány tervei szerint.