Földet venne? Mutatjuk, hol a legolcsóbb!

Tavaly lassuló ütemben, de így is tempósan nőtt a termőföldek és azon belül is a szántók átlagára Magyarországon. A legolcsóbb és legdrágább megyék között háromszoros az árkülönbség, miután a legmagasabb árak emelkedtek tavaly a leggyorsabban.
Napi.hu, 2014. november 6. csütörtök, 15:43

Tavaly (a földforgalmazás szabályainak idén májusi szigorítását megelőzően) a termőföld-árak - az előző két évi 11,5 és 12,8 százalékos növekedés után - átlagosan 8,2 százalékkal voltak magasabbak az előző évihez képest - áll a KSH friss összeállításában. A legjelentősebb művelési ág, a szántó ára 10,3 százalékkal nőtt, így egy hektár szántóföld átlagára 2013-ban 759 600 forint volt.

A legdrágább területek Hajdú-Bihar, Tolna, Győr-Moson-Sopron megyében találhatóak, ahol a szántó hektáronkénti ára jóval 950 ezer forint felett volt. A legolcsóbban Nógrád megyében lehetett szántóföldhöz jutni, ahol 1 hektár szántóföld átlagára kevesebb volt, mint az országos átlag fele.

Forrás: KSH

Az árváltozás mértékében is jelentős eltéréseket lehetett megfigyelni az egyes megyék között. Leginkább a legdrágább megyének számító Hajdú-Biharban emelkedett a szántóföld ára (22,5 százalékkal), majd ezt követte Vas (17,7 százalék), Győr-Moson-Sopron (17,3 százalék), majd Pest megye (17,2 százalék) árnövekedése. Kismértékben emelkedtek az árak Bács-Kiskun (4,7 százalék), Zala (1,9 százalék) és Nógrád (0,8 százalék) megyében.

2013-ban az erdőterületek ára nőtt a legkisebb mértékben, 1,5 százalékkal, így 470 500 forintba került az erdő hektáronként. A gyep ára 7,7 százalékkal nőtt, míg a szőlő területeké 5,2 százalékkal volt magasabb. A legnagyobb áremelkedést a gyümölcsös (9,4 százalék) területeknél tapasztalta a KSH.

Forrás: KSH

Megzuhant a forgalom, de nem mindenhol

2013-ban az országban átlagosan 19 százalékkal kevesebb szántóföldet értékesítettek, mint az előző évben. A legtöbb földterület Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében cserélt gazdát, ahol az értékesítés volumene az előző évhez képest is növekedni tudott. A legnagyobb forgalomélénkülés (+20 százalék) Csongrád megyében volt.

Egyre drágább bérelni is

2013-ban a szántó művelési ágba tartozó földterületek éves bérleti díja - az előző év 17,7 százalékos növekedése után - átlagosan további 5,2 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Így egy hektár szántó országos éves bérleti díja 2013-ban 40 600 forint volt.

Forrás: KSH

Az előző évet alapul véve 12,3, illetve 4,4 százalékkal emelkedett a gyümölcsös és a szőlő művelési ágba tartozó földterületek éves bérleti díja. Az előbbiért 46 500, az utóbbiért 61 800 forintot kellett fizetni hektáronként. 2012-höz mérten átlagosan 9,5 százalékkal emelkedett a gyep bérleti díja, amely így 2013-ban 20 800 forint/hektár volt. Az erdő művelési ágba tartozó földterületek bérleti díja - az előző év 14,3 százalékos növekedése után - 2013-ban stagnált, és 15 800 forint volt hektáronként.

Forrás: KSH

2012-höz képest 2013-ra több mint 10 százalékkal emelkedett a szántó bérleti díja Somogy és Zala megyében. Az átlagosnál szintén nagyobb mértékben, 8-9 százalék körül növekedtek a szántó bérleti díjai Bács-Kiskun, Baranya, Hajdú-Bihar, Tolna és Vas megyében. Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Nógrád és Pest megyében - a 2012. évi kiugró növekedés után - 2013-ban kismértékben csökkent a szántó bérleti díja az előző évhez képest.

A megyék többségében egy hektár szántó bérleti díja 4,5-6 százalékát tette ki az árának. Győr-Moson-Sopron és Pest megyében a szántóföld bérleti díja nem érte el az ár 4 százalékát, azaz a viszonylag magas szántóföldárak alacsonyabb bérleti díjjal párosultak. Bács-Kiskun, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viszont a bérleti díj a szántóterület árának több mint 6 százalékát tette ki.

Forrás: KSH

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

troll, 2014.11.06 16:07

az ar a foldek minosegetol fugg elsosorban, a legolcsobb a hegyvidekeken, utana jonnek a homoktalajok, a legdragabbak pedig a jominosegu foldek, mint amilyenek a kisalfoldon, fejerben vagy hajdu es bekes megyekben vannak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html