Csámpai Attila ismertetése szerint mintegy 10 méter hosszúságban az épülő csomópont zsaluzata, és a támfal omlik, már több köbméter föld szakadt le.

A fővárosi tűzoltók a Pest megyei műveleti szolgálat vezetésével folytatják a védekezést. A helyszínre érkeztek a kivitelező cég illetékesei is, tőlük várják a statikai adatokat, hogy pontosan felmérjék a helyzetet - tette hozzá a szóvivő.

Nem járnak a vonatok Pilisvörösvár és Piliscsaba között, és a Nyugati pályaudvarról közlekedő vonatpótló autóbuszok meghosszabbított útvonalon, Piliscsabáig közlekednek - tájékoztatta a Mávinform reggel az MTI-t. A közlés szerint az utasoknak 10-30 perces késésekre kell számítaniuk.

Szombat hajnalban a pilisvörösvári vasútállomásnál hozzávetőleg 50 köbméternyi föld csúszott meg, ami elzárja a 10-es főútat és a vasúti pályára is veszélyt okoz - tudatta a Mávinform. Egyelőre nem tudják megmondani, hogy mikor indulhat el a közlekedés az esztergomi vonalon, a Pilisvörösvár és Piliscsaba közötti szakaszon.