A DK sajnos már nem tudja követni az MSZP álláspontjának változásait a demokratikus ellenzék választási együttműködésével kapcsolatban - írták a közleményben.

Amit látnak, az sok esetben nem találkozik a véleményükkel és kultúrájukkal, továbbá a DK szerint ellentétes a demokratikus ellenzék és "a remélt új köztársaság" érdekeivel. A DK a továbbiakban nem folytatja a közös listáról az MSZP által elindított "vég nélküli vitát, amely kilenc hónap alatt odáig sem jutott, hogy akár egyetlen hivatalos tárgyalás lett volna az ellenzéki pártok között". A DK úgy értékeli, az MSZP stratégiája és az elmúlt kilenc hónapban követett politikája lehetetlenné teszi a közös listás indulást.

A Demokratikus Koalíció elnöksége ezért úgy döntött, hogy a DK koordinált egyéni jelöltállítást javasol és önálló listát állít a 2018-as választásra; a párt listáját Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti.

Tárgyalásokat az egyéni választókerületekben induló jelöltekről kell folytatni, erre készek állnak valamennyi "demokratikus ellenzéki párttal".

"Az arányosság, a méltányosság szempontjai alapján gyorsan megállapodásra juthatunk. Csak elszántság kell hozzá" - véli a DK.