Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának tanára kiemelte: az elmúlt napokban megjelent véleményekkel ellentétben továbbra is azt tanácsolják, hogy délelőtt 11 óra és délután 3 óra között mindenki kerülje a napon tartózkodást, mert ilyenkor nagyobb a leégés veszélye. A leégés és a melanoma közötti összefüggést pedig senki sem vitatja.

A szakember megjegyezte: a napsütés egészségre gyakorolt pozitív hatása, a D-vitamin pótlásában betöltött szerepe is megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor tény, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen nőtt a melanomás megbetegedések és halálozások száma. 2001 és 2014 között 1200-ról mintegy 2400-ra emelkedett az egy évben országos szinten regisztrált új betegek száma - tette hozzá Wikonkál Norbert.

Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) szakértője is azt hangsúlyozta, hogy a napsugárzásnak számos pozitív hatása van, de a túlzott napozás egyértelműen veszélyes. A túl erős UV-sugárzás számos betegség kialakulásának kockázatát növelheti, ilyen a melanoma és a nem melanoma típusú bőrrák. Az elmúlt másfél évtizedben országos szinten mindkét betegség gyakorisága jelentősen nőtt, csaknem megduplázódott.

A szakember elmondta: a festékes és nem festékes típusú bőrdaganatok kialakulását, azok lefolyását vizsgálva megállapították, hogy az előbbiek inkább a fővárosban, a nagyvárosokban, megyeszékhelyen, a Balaton környékén, valamint Csongrád és Békés megyében fordulnak elő gyakrabban. Érdekes eredménynek nevezte, hogy a magasabb végzettségű, jobb szociális körülmények között élők körében is gyakrabban fordul elő ez a betegség. A szakember szerint erre magyarázat lehet a túlzott szoláriumozás, továbbá az is, hogy a jobb társadalmi helyzetben lévők megengedhetik maguknak, hogy télen mediterrán térségbe menjenek, ahol aztán leégnek.

Aktívak a szolgálatok - figyeljünk

Bakos József, az OKI Optikai és Lézersugárzások Csoportjának vezetője - a többi szakemberrel egybehangzóan - arra hívta fel a figyelmet, hogy a szoláriumozás káros hatásai messze meghaladják annak előnyeit. A szolárium használatát több országban 18 éves kor alatt tiltják is - jegyezte meg.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) épületében az UV-sugárzás meteorológiai, bőrgyógyászati, egészségvédelmi, társadalmi és klímapolitikai vonatkozású hatásairól is előadásokat tartottak a szakemberek.
Bozó László, az OMSZ munkatársa megnyitó beszédében utalt arra, a szolgálat aktuális mérési adatok közlésével, előrejelzésekkel, figyelmeztetésekkel segíti a felkészülést és a védekezést. Eredménynek tekintik, hogy mostanra általánossá vált: egy szabadtéri rendezvény szervezésekor arra is odafigyelnek, hogy a déli órákban az erős napsütést el kell kerülni.

A szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy rendszeresen figyeljék az UV-sugárzásról szóló tájékoztatókat. A legfrissebb országos előrejelzés megtalálható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján, annak mobil eszközökre optimalizált változatán (mobil.met.hu). Emellett az országosan és ingyenesen elérhető Meteora alkalmazás egyéni beállítás után a bőrérzékenységtől függő leégési időről is tájékoztatást ad.