Fontos figyelmeztetést tett az autósoknak Baleset-megelőzési bizottság

A vadak párzási időszakának beálltával fokozott óvatosságra van szükség az utakon, hogy elkerülhetőek legyenek a vad gázolása miatti balesetek - mondta az Országos Baleset-megelőzési Bizottság főtitkára az M1 csatornán hétfőn.
K. Kiss Gergely, 2017. augusztus 7. hétfő, 22:49

Kiss Csaba emlékeztetett arra, hogy táblával jelzik az utakon, ahol fokozott lehet a vadveszély. Felhívta a figyelmet arra: ezeken a helyeken fokozott figyelemmel, lassabban kell haladni, hogy a vad gázolását, illetve a hirtelen fékezés miatt a ráfutásos baleseteket el lehessen kerülni - idézi az MTI.

A statisztikák szerint a balesetek 0,6 százaléka vadgázolás, ezek egyharmada súlyos, kétharmada könnyű sérüléssel végződik. Kiss Csaba elmondása szerint nem jellemző, hogy ezekben a balesetekben emberek életüket vesztenék. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a motorosok nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Mint korábban megírtuk: július végétől augusztus közepéig-végéig tart az őzek násza. Az autósok és a motorosok ilyenkor fokozott vadveszélyre számíthatnak, az állatok szinte bárhol, fényes nappal is hirtelen feltűnhetnek az utakon. Magyarországon körülbelül 350-360 ezer őz él, amely állomány az ország teljes területén fellelhető. Vadelütések szempontjából minden megye érintett, de talán mégis veszélyeztetettebbek az alföldi régiók, ahol intenzívebb mezőgazdasági termesztés folyik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

gulyasgyula, 2017.08.17 10:14

Most már csak AZ A KÉRDÉS HONNAN TUDJÁK AZ AUTÓSOK HOGY MELYIK VADNAK MIKOR VAN A PÁRZÁSI IDEJE ::??????? mELYIK ÚT MELLET MILYEN VADAK MEGJELENÉSE VÁRHATÓ .??? Mert azzal hogy kitesznek egy ugró szarvast ábrázoló táblát még nem oldódott meg a fuvarozó , az üzletember gondja AZ Ő I D E J E I S P É N Z ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html