Szerdán közli a KSH a január-márciusi foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat. Az előző három hónapos időszakban, december-februárban a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4 millió 124 ezret, és 111 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. A 15-64 éves korosztályban a foglalkoztatottak aránya 62,5 százalékra emelkedett, 2,3 százalékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek száma 24 ezerrel csökkent a tavaly december és idén február közötti időszakban az egy évvel korábbihoz képest. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,7 százalékponttal, 7,7 százalékra csökkent.

Csütörtökön az ipari termelői árak márciusi alakulásának statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak 3,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel azelőtt. A belföldi értékesítési árak 4,7 százalékkal, ezen belül a feldolgozóipar árai 5,4 százalékkal csökkentek. A forintban számított exportárak 2,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint tavaly februárban. Összességében 2015. január-februárban az ipari termelői árak 2,1 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakitól, a belföldi 4,6, az exportértékesítési árak 0,7 százalékkal mérséklődtek.