Fordulat Budapesten - lejtőre kerül a főváros

Idén megáll a fővárosi költségvetés zsugorodása, ám ennek ára a növekvő hiány. A főváros gazdálkodási önállósága gyakorlatilag megszűnt, ma már a kormány nélkül lépni sem tud - olvasható az új rendelettervezetben. A főváros azzal számol, hogy az adósságállomány a jelenlegi 5 milliárd forintról az évtized végéig 161,8 milliárd forintra hízik, ami az éves működési bevételeinek 78 százaléka.
Papp Zsolt, 2017. február 16. csütörtök, 18:39

Újabb vészjelzést küldött fővárosi önkormányzat - miután benyújtotta a fővárosi közgyűlésnek 2017-es költségvetés tervezetét, amit többek között Tarlós István és főpolgármester és Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes jegyez. A város gazdasági helyzete az elmúlt hét évben látványosan romlott, költségvetése megfeleződött. Miközben a főváros adja magyar GDP bő negyven százalékát, ezzel párhuzamosan  Budapest elvesztette  közintézményeit, cégeit,  bevételeit és gazdasági önállóságát. Egy évvel ezelőtt Tarlós az akkor készülő 2016-os költségvetési tervezetben már meghúzta a vészharangot, már akkor a tavalyi évet minden idők legnagyobb kihívásnak nevezte.

A 2017-es költségvetés tervezetében Tarlósék az önkormányzatok teljes kiszolgáltatottságáról írnak:"Az önkormányzatok, így a Fővárosi Önkormányzat gazdálkodási szabadsága az elmúlt évek folyamán jelentősen lecsökkent. Finanszírozásunk és fejlesztéseink megvalósítása csak akkor lehet sikeres, ha az állammal keressük és megtaláljuk a közös érdekeket, így az együttműködés további elmélyítése fontos érdekünk." A főváros a hétéves uniós ciklusban az elérhető 7000 milliárd forintból alig 310 milliárdot kaphat meg - ami évi 44 milliárd forintot jelent.

A városháza államtól származó bevételei csökkennek, az osztalékbevételek - a részben kikényszerített vagyonértékesítések (Főgáz Zrt.) vagy épp a rezsicsökkentés (FKF Zrt.) - gyakorlatilag megszűntek - 2017-ben egy milliárd forintot terveznek. Egyetlen bevétel nő érdemben, ez iparűzési adó, amit az idei 121,9 milliárdról 129 milliárdra bővül.  Ez csak  Budapesten keletkező iparűzési adó 54 százaléka, ugyanis fennmaradó 46 százalék a kerületek büdzséjét gazdagítják. A költségvetés további részletiről itt olvashat.

Budapest adósságállománya az év végén (milliárd forint)
20162017201820192020
Adósságállomány5,061,5141,1167,9167,9
Forrás: költségvetési rendelettervezet

Középtávon is kedvezőtlen trendek mutatkoznak a főváros gazdálkodásában: tavaly 85 milliárd forintos hiánnyal számoltak, a deficit ennél kisebb lehet az elmaradt beruházások miatt. Ezzel szemben idén már 125,2 milliárdos deficittel kalkulálnak, ezt adja ki a 256,3 milliárdos bevételek és 381,5 milliárdos kiadások egyenlege. A 125,2 milliárdos hiányt részben a maradványok felhasználásból fedezni az idén a főváros, ám emellett 56,5 milliárd forintos hitelvelvételre is szükség lesz.

Főváros adósságszolgálati kiadásai (milliárd forint)
201620172018201920202021-től
Adósságszolgálat összesen0,40,71,47,77,7175,9
- tőketörlesztés0,00,00,06,16,1161,9
- rendelkezésre állási díj0,30,10,00,00,00,0
- kamatfizetés0,20,61,41,61,614,0
Forrás: költségvetési rendelettervezet

A fővárosinak az önkormányzati konszolidációnak köszönhetően ma még nincs adósság - a tavalyi évet 5 milliárd forintos tartozással zárt, ami az idén már 61,5 milliárd forintra nő, majd 2019-re már 167,8 milliárdos adóssággal számolnak. A 2020-ig szóló pénzügyi ciklus végére 161,8 milliárdos fővárosi adósságállománnyal számolnak. A konszolidáció előtt Budapest adóssága 217 milliárd forint volt.

Az adósság szolgáltban ez is látható tehernövekedést tehernövekedést hoz, hisz míg idén 664 millió forint megy törlesztésre és kamatokra 2020-ben ez már 7,6 milliárd forint lesz.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2017.02.17 08:39

Hmmm...

Tehát orbánia és fidesznyikjei tarlós asszisztálásával gazdaságilag lehetetlenítették el BP-t... Ezek után az előző polgármesterre mutogatni kissé gerinctelen!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .