Friss felmérés: nehezen tudnak megélni a magyar nyugdíjasok

A megkérdezettek több mint háromnegyede szerint a nyugdíjasok többsége nehezen tud megélni Magyarországon. Tízből majdnem kilenc válaszadó szerint helyes, hogy a nyugdíjasok nagyon kedvezményes áron utazhatnak - derül ki egy friss felmérésből.
Domokos Erika, 2017. szeptember 24. vasárnap, 13:35

A válaszadók egyharmada szerint a hazai átlagnyugdíj havi 84 ezer forintnál kevesebb, a válaszok átlaga 98,4 ezer forint volt - írja a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, szeptember 14-18 között, 1014 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásának összefoglaló megállapításaiban.

A megkérdezettek fele (49 százalék) szerint a nyugdíjasok helyzete az elmúlt 3-4 évben érdemben nem változott, ám némileg többen gondolják úgy, hogy romlott (26 százalék, 20 ellenében). A Fidesz-szavazók körében többségben vannak, akik szerint inkább javult a nyugdíjasok helyzete (44 százalék, 7 ellenében), azonban a többi párt támogatói és a bizonytalanok is másként látják ezt. Leginkább az MSZP szavazók szerint romlott a nyugdíjasok helyzete ebben a ciklusban (52 százalék, 7 ellenében), de a bizonytalan szavazók körében is háromszor többen látják negatívan a helyzetet (30 százalék, 10 ellenében) - írják a kutatók.

A nyugdíjasok többsége szerint is inkább romlott a helyzetük (37 százalék, 23 ellenében - míg 39 százalék szerint érdemben nem változott), azonban az aktívak körében hibahatáron belül vannak az értékek (19 százalék szerint romlott, míg 21 százalék szerint javult). (Nyugdíjemelés kérnek a magyar kormánytól - veszélyben az idősek megélhetése.)


A megkérdezettek harmada szerint valamelyik Fidesz-kormány tette a legtöbbet a nyugdíjasokért, és ötöde szerint valamelyik MSZP-kormány.

Tíz megkérdezettből majdnem kilenc fő szerint helyes, hogy a nyugdíjasok nagyon kedvezményes áron utazhatnak

A megkérdezett aktívak több mint fele támogatja, hogy a nyugdíjasok helyzetére az állam a jelenleginél többet fordítson. Tíz válaszadóból nyolc szerint még mindig túl sokan vannak, akiknek túl kevés a nyugdíjuk.

A megkérdezettek 72 százaléka szerint a politika érdemben befolyásolja ígéretekkel, fenyegetésekkel a nyugdíjasok választási részvételét, és azt, hogy melyik pártra szavazzanak. További részletek itt olvashatók.

Kép forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pmksz, 2017.09.25 11:38

Na hála istennek, beindult a "Napi" kormányellenes propagandája, hogy egy-két barom tudjon uszítani. Csak így tovább szerkesztő és anyázó hozzászóló elvtársak. Előre a "szocializmus ÚTJÁN!"
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2017.09.24 23:14

@laci_52: ez nem igaz.
Az átlagnyugdíj kb 120 + ingyen utazás és egyéb kedvezmények.
Az átlagbér kb nettó 200.
A bérek emelkedése az inflációt is meg fogja ugrasztani, így a nyugdíjakat is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.09.24 22:53

@laci_52: F..god sincs a bruttó és a nettó bér közötti különbségről, mint a többi hülyenyuggernek mert tőlük nem vonnak le semmit, ezért aztán etethetik a féleszűeket a propagandával hogy milyen csodálatos bérek vannak itt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2017.09.24 22:29

@tarosPifta: Hülyeségeket írsz!

"Több a nyugdíjuk mint a dolgozók rabszolgabére" Mennyi az átlagnyugdíj? Kb. 140 ezer forint! Mennyi az átlagbér? Ennek a kétszerese vagy ha nem is ennyi mindenképpen jóval több, mint az átlagnyugdíj!

Mi a jövő? A bérek rakétasebességgel emelkednek, a nyugdíjak legfeljebb az inflációval. Mi lesz ebből néhány év múlva? Az, hogy az átlagbér több lesz, mint az átlagnyugdíj ötszöröse! Akkorra a nyugdíjasok koldusszegények lesznek az aktívakhoz képest!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.09.24 21:21

Itt a tél. És vajon ki fog cipőt venni a cinege madárnak? Nagyon sok szegény ember van Magyarországon, a tél pedig nem azt jelenti, amit régen, a friss, ropogós, fehér havat és a Télapót, hanem a fagyoskodást.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html