Furcsa tűzeset miatt fizethet a biztosító - mi történt?

A tulajdonos bérbe adta az éttermét, amely leégett, de a biztosító nem fizetett. Három bírói fórum mondta ki, hogy fizetnie kell. Tanulságos jogeset.
Németh Géza, 2017. október 11. szerda, 06:40

Egy vendéglátással foglalkozó társaság vagyonbiztosítást kötött az éttermére úgy, hogy az épület 55 millió, a berendezés 14 millió, a készletek pedig 2 millió forintot értek. Időközben a biztosítási értékeket indexálta, így emelkedett a biztosítási díj is - derül ki a bírósági határozatból.

Néhány évvel később az éttermet bérbe adta egy másik társaságnak és erről értesítette a biztosító üzletkötőjét, aki kijött a helyszínre, viszont nem adta tovább az információt a biztosítónak. A biztosító így nem kezdeményezte a szerződés módosítását, így az - az általános szerződési feltételekben foglaltak szerint - változatlan tartalommal maradt hatályban az új bérlő alatt is.

Két hónap múlva az étteremben tűz keletkezett, csaknem a teljes berendezés elégett. A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a tüzet - a betörést követő - gyújtogatás okozta. A rendőrség nem találta meg a gyújtogatót, a tulajdonos viszont kérte a biztosítótól a kár megtérítését, aki hárította azt. A tulajdonos hiába állította, hogy a betörésre külön díjat fizetett, tehát jár neki a kártalanítás. Természetesen per lett az ügyből.

Az első fokú bíróság előtt a biztosító több szerződési feltételre is hivatkozott, de nem járt sikerrel. Így azt kezdte bizonygatni, hogy az üzletkötője nem adta tovább az üzemeltető személyében bekövetkezett változást, erre a bíróság azt válaszolta, hogy a saját alkalmazottja mulasztására nem hivatkozhat. Az első fokú bíróság közbenső ítéletet hozott, amelyben megállapította: a biztosítónak fizetnie kell, de hogy mennyit, arról nem volt szó.

Ezt az ítéletet fellebbezte meg a biztosító, de a másodfokon eljárt táblabíróság helyben hagyta az első fokú ítéletet. A biztosító ebbe sem nyugodott bele és felülvizsgálatot kezdeményezett a Kúrián. A legfőbb érve itt is az volt, hogy a tulajdonos nem értesítette őt az új bérlőről. Ez azonban a biztosító fizetési kötelezettségének a szempontjából közömbösnek bizonyult. Tehát mindenképpen fizetnie kell, de hogy mennyit, az nem dőlt el. Az étterem tulajdonosa 30 millió forintot követelt, ha nem tud megegyezni a biztosítóval, akkor már a kártalanítási összegről folyik a per tovább.

Képünk illusztráció, forrás: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK