Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2000-es években magánbefektetők még egy 78 férőhelyes erdei klinikát és rehabilitációs központot akartak létrehozni a Sopron külterületén fekvő mucki őrsön. Az egykori határőrállomás átépítését végül civil nyomásra elvetették, akkor a Védegylet kifogásolta, hogy a Natura 2000-es természetvédelmi besorolású területen hajtanák végre a 4,6 milliárd forintosra ígért beruházást.

Tavaly került a 2,3 hektár nagyságú ingatlan a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. (TAEG) tulajdonába, most februárban pedig már az ott álló romos épületeket is elbontották. A TAEG korábban arról beszélt, hogy 400 millió forintért erdei vadasparkot és állatsimogatót építenének a területen pályázati forrásokból.

Fazekas Sándor agrárminiszter a jobbikos Magyar Zoltán írásbeli kérdésére adott válaszában közölte, 2016 végén a TAEG a pályázat miatt felkereste a Magyar Természetjáró Szövetséget (MTSZ) és konzorciumi tagként  bekapcsolódott a szervezet által koordinált GINOP-pályázatba.

A szövetség elnöke 2012 óta Garancsi István, a miniszterelnök jó barátja. Azóta a szervezet legalább 2,7 milliárd forint uniós forráshoz jutottak, többnyire állami erdőgazdaságokkal konzorciumban. Az Átlátszó 2015-ös összesítése szerint részt vettek többek között a csehbányai Malasics-ház átalakításában, a debreceni Hármashegyi kilátó felújításában és a galyatetői ökoturisztikai centrum építésében. Utóbbi érdekessége, hogy ezt a Veszprémber Zrt- végezte, melyben tulajdonrésze van Garancsi Máriának is.

A portál felhívja a figyelmet, hogy 2012 előtt az MTSZ nem nyert uniós forrást. Azóta viszont konzorciumvezetőként szinte minden pályázatot megnyert, amelyen elindult. Idén februártól pedig a szövetség tagjai a MÁV-Start és a GYSEV járatain 20 százalékos utazási kedvezményt kapnak.