Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A GfK Hungária közleménye szerint a komplex fogyasztóibizalom-index is 15 ponttal mérséklődött szeptemberben, 163 pontra.

A fogyasztói várakozások indexének alakulásában szintén jelentős, csaknem 20 pontos volt a csökkenés a harmadik negyedévben, a mutató értéke 184,6 pont. A csökkenés oka, hogy romlott a családok reáljövedelem-értékének megítélése, valamint az ország gazdasági helyzetét illetően is negatívak a várakozások, mind a rövid, 12 hónapra, mind pedig a hosszú, 5 évre vonatkozó időszakra.
Csaknem 10 ponttal csökkent a vásárlásihajlandóság-index is, amely jelenleg 139 ponton áll - ismertette a GfK.

Hosszan tartó emelkedő, illetve stabilizálódó időszak tört meg a szeptemberi adatok alapján. A rezsicsökkentés által érintett társadalmi csoportok mára vélhetően kialakították fogyasztási szokásaikat, a nemzetközi szinten alacsony reálbérek pedig továbbra is visszafogják más társadalmi rétegek kiadásait - idézi a közlemény Kozák Ákost, a GfK igazgatóját. Hozzátette ugyanakkor azt is: nem új jelenség, hogy a parlamenti választást követő negyedévben csökken a bizalom, csak 2010-ben mért ezzel ellentétes irányt GfK.

A közlemény szerint a megkérdezettek 30 százaléka számít a munkanélküliség növekedésére, míg 35 százalékuk szerint az ezt mérő mutatók nem fognak változni.

Az inflációs várakozásokat tekintve a lakosság túlnyomó része, 69 százaléka továbbra is az árak emelkedésére számít, szeptemberben 5 százalékponttal nőtt az emelkedést valószínűsítők aránya az előző negyedévhez képest. A válaszadók átlagosan 7 százalékos növekedésre számítanak a következő 12 hónapban. A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások továbbra is kedvezőtlenek, a megkérdezettek 42 százaléka az inflációnál kisebb mértékű növekedésre számít, vagyis reáljövedelme csökkenését prognosztizálja.

A hitelfelvételi kedv lényegében nem változott, a lakosság 29 százaléka úgy gondolja, most nem alkalmas az idő hitelfelvételre, 60 százalékuk pedig soha nem venne fel hitelt. Ennek oka, hogy a válaszadók 28 százaléka a hitelkamatok növekedésére, míg további harmada azok változatlanságára számít a következő 12 hónapban.

A vélemények a megtakarításokról negatívan változtak az előző negyedévhez képest. A lakosság 42 százaléka ugyan úgy gondolja, hogy érdemes korábban tervezett vásárlásra felhasználni a megtakarításait, de ezzel egy időben nőtt a bizonytalanok aránya, 36 százalék nem biztos nagyobb háztartási eszköz vásárlásában.