BUX
38413

Gyurcsány: „Nem tervezek kormányátalakítást” (bővebb)

Adócsökkentésre, az adózás rendszerének jelentős átalakítására készül a kormány, akár már idén, év közben – derül ki abból az interjúból, melyet a NAPI Gazdaság készített Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.

NAPI, 2005. január 20. csütörtök, 07:58

A kormányfő úgy látja, kiérlelt szakmai koncepció, politikai egyezség és idő hiányában ebben a ciklusban már nincs mód a közigazgatás és az egészségügy átfogó reformjára. Azt elképzelhetőnek tartja a miniszterelnök, hogy idővel változtassanak a nemrégiben elfogadott lakástámogatási koncepción; most ennyire futotta, lakástámogatásra egy évben 270 milliárd forintot költ az állam, s minden újabb elemmel való bővítés további tízmilliárdokat igényelne.


A miniszterelnök nem tervez kormányátalakítást, ugyanakkor gyengébb forintot, érdemi kamatcsökkentést és GDP-arányosan csökkenő államháztartási hiányt remél a gazdaság érdekében. Mindezek mellett a kormány ahhoz a konvergenciaprogramhoz is tartja magát, amely az euró 2010-es bevezetésével számol.


Gyurcsány Ferenc azt is elmondta, hogy üzletemberi körökben nem szaporodott különösebben ismeretségei száma, üzleti ügyekben ugyanis ma már nem lehet vele találkozni.


Az interjú teljes terjedelmében a NAPI Gazdaság mai számában és itt olvasható.