Gyurcsány: lehet olcsóbban is építeni autópályát

A kormányfő szerint az építésügyi szabványok és a korlátozott verseny miatt drága az autópálya építés Magyarországon.
NAPI Online, 2005. december 13. kedd, 08:02

A magyar építésügyi szabályozás olyan, hogy az érdekelt önkormányzatoknak van engedélyezési joguk, s akkor engedik át területükön az autópályát, ha kapnak egy lehajtót - mondta a kormányfő a Magyar Rádióban kedd reggel.

Gyurcsány Ferenc szerint egy-egy lehajtó pár milliárd forintba kerül. Az autópálya kilométere egymilliárd forint alatt van, de miután két kilométerenként van egy csomópont, kétmilliárdig is felmegy az ár - olvasható az mti.hu-n.

Ausztriában az átlagos lehajtó sűrűség a magyarnak fele-harmada; Európában szokatlan módon a Kiskunfélegyháza és Szeged közötti 46 kilométeres szakaszon 29 hidat építettek.

Megdrágítja az autópálya-építést az is, hogy Magyarországon nagyon korlátozott a verseny - véli a miniszterelnök. 2002 előtt egyáltalán nem volt verseny, egy cég megkapta az autópálya építést a kormánytól. Majd 2002 után elkezdték a versenyeztetést, most az MO-ás építésénél már nem engedik meg a fővállalkozói tevékenységet, s így megnőtt a verseny, aminek következtében az egy kilométerre jutó költségek háromszáz millió forinttal csökkennek.

HOZZÁSZÓLÁSOK