Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Márciusban és májusban Magyarországra látogatnak a három nagy hitelminősítő - a Standard & Poor's, a Moody's és a Fitch Ratings - szakemberei, hogy a kormány, a jegybank, az ÁKK Zrt. és a pénzügyi-banki delegációval találkozzanak.

Miután a kormány mérsékelte a bankadót, az ország devizakitettsége pedig a korábbinál jelentősen kisebb, s a GDP-arányos államadósság - az eredeti elképzelésekhez képest ugyan némileg kisebb ütemben, de - fenntartható módon csökken, a hitelminősítők képviselőinek már nem nagyon lesz mibe bele kötniük, főleg úgy, hogy közben a költségvetés is a terveknek megfelelően alakul, és folytatódik a gazdasági növekedés - mondta Pleschinger Gyula MT-tag a lapnak.

A jegybankár szerint egyelőre így nem kell tartani attól, hogy a begyűrűző hatások miatt - például az export visszaesésén keresztül - a várt 2,5 százaléknál alacsonyabb legyen a GDP-növekedés. Ha pedig szükséges, az MNB a már meglevők mellett akár további nem konvencionális eszközöket is bevethet a növekedés támogatására - az árstabilitást és a pénzügyi stabilitást szem előtt tartva - fogalmazott Pleschinger.

Ha tartósan marad az olcsó olaj, elképzelhető, hogy felül kell vizsgálni az inflációs pályát. A szakember deflációs veszélyt egyelőre nem lát, azt pedig nem tartja nagy problémának, ha csak az előrejelzési horizont végére, 2017 második felére kerül az infláció a a 3 százalékos cél közelébe.