A miniszterelnök a hétfői zárt frakcióülésen csak "érintőlegesen", a sarkalatos törvények kapcsán beszélt az IMF-tárgyalásokról a Fidesz hétfői zárt frakcióülésén, annak ellenére, hogy a delegáció a tervezettnél hamarabb távozott. "Amit elkezdtünk, végig kell vinni" - mondta Orbán Viktor a Népszabadság értesülései szerint a tárgyalásokkal kapcsolatban.

A jegybanki és a stabilitási törvényről szólva is egyértelművé tette: nem szabadon választott kűrökről van szó, hanem kötelezettségről, gazdasági-pénzügyi felelősségről, ezért - forrásaik szerint - a miniszterelnök határozottan azt az álláspontot képviselte, hogy az arányos adózásnak alkotmányos rendelkezésnek kell lennie.

Elmondásuk szerint Orbán Viktor olyasmit mondott, hogy lehet szinonimákat keresni, lehet megfogalmazásbeli különbség, de az a törvény lényegén nem változtathat.

A forrás szerint Orbán nem hátrál meg az IMF-EU követelményrendszere elől, és a most a lapnak nyilatkozó, a miniszterelnökhöz közeli források egybehangzóan állították: Orbán Viktornak nem áll szándékában távozni. Akkor sem, ha a tárgyalások végén nem a 2008-ashoz hasonló készenléti hitelről születik megállapodás.

A Népszabadság értesülései szerint a miniszterelnök és környezete azzal kalkulál, hogy az IMF célja a hitelkihelyezés és a lapnak nyilatkozó kormánypárti politikusok szerint nem kérdéses, hogy a "pénzvilágnak áll a zászló", de csak "mese", "vágyálom" az, amiről a hvg.hu írt, miszerint az Európai Bizottság a magyar fél számára köztudottan teljesíthetetlen követelményrendszerrel távozásra kényszerítheti a miniszterelnököt. A kétharmad nem engedné a miniszterelnök elmozdítását.

Ha az EU végső soron megakadályozná az IMF-megállapodás aláírását, "egy mozdulattal össze lehetne vonni a jegybankot és a PSZÁF-ot, és az MNB 35 milliárd eurós devizatartalékának egy részét lehetne használni a likviditás biztosítására - mondta lapunknak egy ismert kormánypárti politikus.

Ha mégis az lenne a szcenárió, hogy Orbán Viktor távozik, akkor pedig Varga Mihály léphetne a helyére - nyilatkozták a lapnak kormánypárti források.