Egy magyar gyermekeket szállító busszal történt baleset Olaszországban péntek este egy veronai autópálya-kijáratnál - jelentette az Agi olasz hírügynökség. Az olasz média által idézett mentőszolgálat szerint több tucat sérültet kellett kórházba szállítani. A busz francia sofőrje is az áldozatok között van.

A busz az egyik autópálya-felüljáró pillérének ütközött, szétroncsolódott és kigyulladt. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, de féknyomot nem találtak. Az olasz rendőrség közlése szerint 16 a halálos áldozatok száma - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján. Egy személyt mesterséges kómában tartanak, van továbbá két nagyon súlyos, tíz súlyos és 13 könnyű sérült a kórházban, 12 diákot pedig kiengedtek, őket egy szállodában szállásolták el, pszichológusi segítséget kapnak - tette hozzá a miniszter. A sérülteket három olasz kórházban látják el.

Hivatalosan 54-en utaztak a buszon és még két sofőr, de egyelőre tisztázatlan okból többen tartózkodtak a járművön. A hazatérés költségét, illetve a magyar szülők ott tartózkodásának költségét a magyar kormány állja - mondta Szijjártó. Konzuli segítséget biztosítanak. A kormány nevében részvétet nyilvánított Szijjártó, minden segítséget megadnak a családoknak.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint egy Franciaországból hazafelé tartó magyar buszról van szó, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak.

A baleset San Martino Buon Albergo közelében lévő autópálya-lehajtónál történt. Az olasz La Reppublica írása szerint a busz Franciaországból tartott Magyarország felé az A4-es autópályán. Az Index-olvasói azt írták, hogy a budapesti Szinyei Merse Pál gimnázium sítáborának csoportja utazott a buszon.

A kép forrása: MTI/EPA

Minden család, közösség, nemzet számára a fiatal életek, gyermekeink elvesztése a legnagyobb csapás - írta Orbán Viktor az éjszakai olaszországi buszbaleset kapcsán az MTI-nek elküldött nyilatkozatában. A miniszterelnök utasította a magyar hatóságokat, hogy mindent kövessenek el a helyzet teljes körű tisztázása érdekében. A gyász nehéz pillanataiban imáimmal a tragédiával sújtott családok, barátok mellett vagyok - zárul Orbán Viktor nyilatkozata.