BUX
38228

Hallgatói Hálózat: a kormány csak az időt húzza

A Hallgatói Hálózat szerint a kormány csak az időt húzza a felsőoktatási átalakítás ügyében, a szerveződés nem enged a kormánynak adott, februári határidejű ultimátumból, a hallgatói szerződések teljes eltörlését követeli.

MTI, 2013. január 11. péntek, 22:11

A Hallgatói Hálózat az MTI-hez péntek este eljuttatott közleményében reagált Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki, budapesti, több mint másfél órás egyeztetése után elhangzottakra.

Balog a megbeszélés után elmondta: felsőoktatási kerekasztal alakul, s megnyitották a tárgyalásokat arról a 16 szakról is, amelyen a jelenlegi tervek szerint nem lenne államilag finanszírozott hely. A miniszter közölte, a hallgatói szerződést továbbra is nagyon fontosnak tartják, ahhoz ragaszkodnak, de tartalmáról hajlandók tárgyalni. Úgy gondolják, beszélni kell arról, mi jár a diákoknak, és mi az, amit a hallgatók ezért vállalnak. Ha ennek új módjáról meg tudnak egyezni, akkor felajánlják azoknak, akik a régi típusú szerződést kötötték meg, hogy módosíthassák - tette hozzá.

A miniszter arra a kérdésre, hogy más hallgatói szervezetekkel kezdeményeznek-e tárgyalásokat, azt mondta: a hallgatóknak egy hivatalosan megválasztott, törvények által garantált, jogszerű képviselőjük van, és velük tárgyalnak.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke kiemelte: jelentős előrelépést sikerült elérniük a pénteki egyeztetésen. Elmondta, azzal a javaslattal éltek, hogy a 16 szakon az általánosnál akár magasabb, szakonként rögzített ponthatár legyen, és így kerülhessenek be állami helyekre a hallgatók, emellett megállapítanának egy minimális bekerülési arányt is.

A Hallgatói Hálózat közleményében azt írta: "nem időhúzásra, az érintetteket megosztó újabb kerekasztalokra van szükség, hanem a diákok egyértelmű követeléseinek teljesítésére". Megjegyezték továbbá, hogy a péntekihez hasonló, "az érintettek helyett a minisztérium által válogatott szereplők meghívásával zajló megosztó egyeztetésekre" nincs szükség.

Kiemelték: a decemberben alakult Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum (tagjai: Magyar Rektori Konferencia, HÖOK, Hallgatói Hálózat, Pedagógusok Szakszervezete, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, Oktatói Hálózat) az összes érintettet képviselő egyetlen legitim tömörülés, amellyel a miniszternek a felsőoktatás átalakításáról tárgyalnia kell. "Győrtől Debrecenig, Budapesttől Pécsig megmozdultak a diákok", a Hallgatói Hálózat közlése szerint az ő nevükben üzenik: nem engednek a kormánynak adott február 11-i határidejű ultimátumból. Addig is csak minden érintett bevonásával zajló tárgyalásokat fogadnak el - tették hozzá.