Hallotta? Dübörög a magyar ipar!

Váratlanul jó lett az augusztusi ipari adat. A piaci elemzők továbbra erős hónapokra számítanak.
Domokos László, 2017. október 6. péntek, 10:14

Úgy tűnik egy kicsit hamarabb véget ért a nyár, mint vártuk, erre utal legalábbis az augusztusi ipari termelés - kommentálta a KSH friss adatait Virovácz Péter, az ING Bank Zrt. vezető makroelemzője. Az előző két hónap kiábrándító adata után augusztusban komoly pozitív meglepetést okozott a szektor.

Az okokat jelenleg csak találgatni lehet. A KSH kommentárjában kiemelte, hogy az autógyártás újbóli beindulása áll a háttérben. Emellett pedig a hozzájuk kapcsolódó beszállítói hálózat, valamint az elektronikai ipar is növelni tudta a fordulatszámot. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a korábban megszokott augusztusra tervezett nyári leállások áttolódtak júliusra.

További felfutásra lehet számítani és az ősz már kevésbé alakul hullámzóan, mint a nyári hónapok. Erre utalhat az is, hogy a német ipar, amellyel a magyar ágazat is szorosan együtt mozog, újra magasabb fordulatszámon pörög és a német rendelésállomány is rendkívüli mértékben emelkedik. Így 2017 egészében 6 százalék körüli növekedésre számít az elemző.

A megugrást a járműgyártás okozta, így beigazolódott azon várakozásunk, hogy az ipari termelés júliusi megtorpanását egyes hazai autógyárak nyári leállása okozta - fogalmazott Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője.

A következő hónapokban ismét magasabb ütemre kapcsolhat az ipari termelés részben a tavalyi alacsony bázis, részben újabb kapacitások üzembe helyezése és fokozatos felfutása miatt, részben pedig az egyre erősebb európai konjunktúra hatására. Idén 5 százalék feletti növekedésre számít. Lényegesebb gyorsulás jöhet 2018-ban, mivel újabb jelentős autóipari kapacitások (Audi, Mercedes) lépnek üzembe.

A dinamikus termelésbővüléssel a következő időszakban is számolunk, ezt támasztják alá a feldolgozóipari beruházási adatok és a nemzetközi kereslet alakulása is - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az év kezdete óta beérkezett ipari adatok összhangban állnak a konvergenciaprogram prognózisával. A tárca az ipar lendületes erősödésének fennmaradására számítunk a következő időszakban.

A szeptemberi adat még nagy változékonyságot mutathat, viszont a harmadik negyedév végére stabilizálódhat az ipari teljesítmény és azt követően folytatódhat az év első felében látott fokozatos felívelés - véli Ürmössy Gergely, az Erste Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője. Így az év egészében 4-5 százalék körül alakulhat az ipari termelés bővülése.

Kép forrása: Pixabay.com.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2017.10.07 10:02

Helyesebben a magyarországon müködő multik ipara dübörög, meg a nekik beszállítók ipara, meg az ott dolgozók igényeit kiszolgáló ipar, meg az EU-s finanszírozásu munkákhoz kötődő ipar, meg a felcsuti presztizs és választási beruházásaihoz kötődő ipar .
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

666ORDOG666, 2017.10.06 10:30

Ez miért is váratlan?
Szerintem meg várható volt, a gazdasági folyamatok ismeretében.
Persze ezt mindenki tudja, ezért nem is kell a témával foglalkozni.
Ilyen apróságokkal a liberális , neo, szabadmadarás mindent kommentelők is foglalkznak.
Lehet, hogy már a téma is bojkott alá esik?
Gazdasági téma ez egyáltalán?
Üdv: az Ördög.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html